Persze, ha református lelkipásztor volnék, vagy karma szakértő keleti bölcs, akkor most lazán elintézném a dolgot a predestinációval, a teljesítendő életfeladattal, aurával, energiával és még isten tudja, mi mindennel. Mivel nem vagyok, csak állok enyhén értetlenül a jelenség előtt. A dolog kb. két hete esett (igazság szerint én estem, de nagyon nagyot, időben valószerűtlenül sokáig tartott és már lemondtam egész mézes-citromos életemről, amikor sikerült valahogy megkapaszkodni és a fizika törvényeinek ellenében megállni a havon) – és a szervezetem erre az egészre azzal reagál, hogy minden áldott nap legalább délig alszom. Azóta. Mióta kiderült, hogy nem tudok meghalni, hol felhős, hol ködös az idő, az arcom begyógyult, de képtelen vagyok az ágyból kiverekedni magam. Mintha nyolcvan fölötti néne volnék, akiben már jócskán megkopott a tettvágy, aki lassanként képtelen hetvenes éveinek pajkos erejével lábra pattanni és derékon kapni a seprűt, bevásárlószatyrot, fakanalat, csak ül a dunna alatt és fájós derekát lapogatja, vagy rettegve figyeli: jobb térdéből merre igyekszik épp a reuma. Pedig tennivaló akadna bőven, csak valahogy elfolyt az energiám, lemerült az aksim, és a töltőt sem találom. Lehet, hogy azok között, akik nem a téli sportok szerelmesei, szép számban gubbasztanak ilyen hozzám hasonló téli szegények, akiket megnyomorít a hideg, a korai sötét, a köd, sár, latyak, szürkeség? Mit tesz ilyenkor a nyár árva szülötte, elővesz valami jó kis könyvet – csak sajnos az utóbbi időben még a jó kis könyvek, melyeket elővettem, még azok is olyan depis hangulatot árasztottak, hogy csak mélyebbre süllyedtem tőlük ebben a ragadós téli sírhantban, amit a Jóistentől felújítva ajándékba kaptam. Szóval örömtáncot kellene ropnom, indiánordítással volna illendő az épp szolgálatos fotó körül itt az oldal tetején ugrándoznom, ehelyett csak annyit mondhatok: összeszorított fogakkal hő imát hő ima után mormolok: add uram, hogy lássam az eget, csak egy icipici darabon szeretném azt az ózonkéket megpillantani, ha nem túl nagy kérés, lepj meg bennünket, nyomorult napsugárfüggőket, egy csöppnyi fénnyel. Ha nem, FELROBBANTOM A KARÁCSONYFÁT!!!!