Parttalan idő

Egyszer régen, hosszú esztendőkkel ezelőtt, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatója voltam. Fél évig. A Pöttyös utcai megállónál kellett a kék metróról lekászálódni, én pedig Óbudán laktam, a dicsőséges Márton Áron Kollégium munkásszállót idéző „ódon” falai közt. Tankapujáék minden második nap „meditációs gyakorlatot” tartottak a laikus gólyáknak, és nemcsak, fél nyolctól. Ötkor-fél hatkor volt nálam az ébresztő.

Abban a félévben furamód „éber” voltam. Mintha a koránkelés több csésze kávénál is jobban kiűzte volna szememből az álmot. Ebben az éber korszakban mondta nekem valaki, hogy meglátom majd, életem tele lesz apró „megvilágosodásokkal” – ám rajtam áll: egyáltalán felfigyelek-e rájuk, vagy sem. Minden második napunkra jutna egy kisebb világégés-szerű megvilágosodás, csak bírnánk lelki ceruzánkkal szorgalmasan följegyezni őket agyunk maszatos, fehér falára. Mint említettem, ez a szakasz életem már ködbe vesző részéhez húz. De azóta is felébredek néha-néha, két lépés közt feleúton, hogy állj meg, vándor, ez tényleg így van. Nem minden második napon. Nem minden második hónapban. Időről időre. Elakad a lélegzetem, hirtelen mintha szédítő fény villanna, és megértem: voltaképpen mi is a helyzet. Rendszerint oly gyors ez a megértés, annyira fölöttem áll, hogy racionális nyomot alig hagy, mindössze valami nyugodt biztonságérzet marad bennem azzal kapcsolatosan, hogy a dolgok cseppet sem véletlenül történnek úgy, ahogyan. Nos, hogy jön mindez a mai naphoz. Nagyon profán téma kapcsán. Tolmácsolásról volt szó ma reggel, és rámtört a Pénz. Ugyanis semmi kedvem dolgozni. Úgymint tolmácsolni. Pont most. Pont nekem. Pont itt. De Nonó, hát megfizetik! – mondaná józanabbik énem. Meg, meg, de ezt az időt nem lehet megfizetni. Ezt az októbervégi, félig ködös, félig didergős tejeskávé időt, ahogyan csendesen süllyedek a dolgok színes forgatagában, és csak bámulom a sárgálló-piruló leveleket a parkban. Hadd legyen pénze másnak. Nekem most inkább Idő kell. Olyan Áprily Lajos féle fényes, parttalan Idő, amiben évszaktól függetlenül elálldogál az ember – pontosan olyan.