Édes nyugodalmam

Meglepő, hogy még a legzaklatottabb emberek életében is elérkeznek a „nagy” megnyugvás pillanatai. Továbbá, hogy a „nagy” megnyugvás pillanatai életünk legzaklatottabb szakaszaiban bírnak jelentkezni. Kis, pimasz, jóleső, szívbűvölő pillanatok. Miközben „utazunk”, „ügyintézünk”, „dolgozunk” vagy „elmaradt munkánk pótlását végezzük”, miközben reggelente reszketve gondoljuk át, mi mindennel kellene napközben foglalkozni még, és a nap végén blazírt pofával könyveljük el, hogy ismét édeskeveset sikerült ambiciózus napi terveinkből teljesíteni, leesik az állunk és lehasad az agyunk, mert ahelyett, hogy neurotikusan rángatózó idegronccsá válnánk, nemes egyszerűséggel megállapítjuk: elérkezett a „nagy” megnyugvás pillanata.

Köntörfalazás ide vagy oda, tény, ami tény: teljesen hatalmába kerített a megnyugvás. Rettenetesen nyugodt vagyok. Halálmegvető bátorsággal ülök a széken, nyugodtan, mintha eddigi és ezutáni életemhez semmi, de semmi közöm nem volna. Omoljanak csak a tervek, az álmok, a vágyak, az eszmék, az erkölcsi normák! Omoljon mindenekelőtt a saját magamról bennem kialakult kép. Olyan hajmeresztően nyugodt vagyok, hogy lassan kicsúszik a tudatomból: tulajdonképpen ki is az, mi is az, aki ezzel a lehengerlő nyugodtsággal kopácsol itt a billentyűzet fölött. Ami nem jelent mást, mint hogy holnap (a lehető legnyugodtabb lélekkel) tiszta lappal kezdhetem újszülött életem. Tabula rasa, milyen izgalmas lesz, újra összekereshetem a világ építőkockái közül a szívemnek-lelkemnek legkedvesebbeket, és kitalálhatom, milyen leszek ezután, hol és mi a gerincem, mihez tartom magam, mihez nem, mit jelent számomra a hazugság, árulás, becstelenség, barátság, testvériség, a szeretet, az igazság, a szabadság, a lélek és az úristen fogalma. Ma sajnos képtelen vagyok az imént felsorolt eszmékkel foglalkozni, mert, (és már rég le akartam ezt írni, csak nem volt hozzá merszem, de írás közben megjött) drága barátaim, kibaszottul nyugodt vagyok, angyali nyugodtsággal jegyzem le ország-világ számára érzékeny lelkem finom rezdüléseit, de csak azért, de csak azért, mert az imént fogadtam valakivel, hogy ebben a mai blogban legalább tízszer jelenítem meg ilyen vagy olyan formában édes anyanyelvünk egyik hozzám legközeleb álló szavát. Azt. Őt. Melyhez hasonló jókat nektek is kívánok. Nem semmi!