Adolf Hitler esete a Ludwig fiúval

Hollandia csendesen kikopik rövidtávú memóriámból, maradnak Észak Velencéjének csatornái, a vízitaxik és a kézenfogva karikázó szerelmespárok az enyhén ködös amsterdami ég alatt, marad Rembrandt Zsidó menyasszonyának leírhatatlanul pirosló szoknyája, de annyit azért még elmondok, hogy egy éjjeli borozás alkalmával ott tudtam meg: Hitler és Wittgenstein osztálytársak voltak, és a szegény családból származó, tirannus hajlamú apa által gyakran molesztált Hitler gyerek jelentős mértékben neheztelt a jómódú, penge-elméjű, arrogáns arisztokrata Wittgenstein gyerekre, és hogy bizonyos sajnálatos történelmi fejlemények is részben eme neheztelés kései gyümölcsei volnának. Unde dai, şi unde crapă, ahogy román sorstársaink mondanák.

Annyi bizonyos: nagyot derültem, amikor kitűnt, hogy ez a két ember egyazon tanterem padjait koptatta, igaz, hogy én sem sokat tudok Wittgensteinról, amennyit, az épp elég ahhoz, hogy ne tudjam elképzelni Hitler közelében, és tessék, ott feszít a letűnt idők aranyburájában, Adolf Hitler testszagában. Sajnos derültségem okát kevesen értették meg, nehéz volt pl. a szüleimnek elmondani, hogy ezen mi annyira mulatságos, elsősorban is ki a kánya ez a Wittgenstein – na és itt ugrott a víz a majomba, amikor rájöttem, hogy nem tudom elmondani, ki a kánya ez a Wittgenstein, mit írt, mitől olyan speciális, mert a nevét ugyan hallottam-olvastam elégszer, de tőle magától soha semmit, így amit kinyögtem mindössze ennyi volt: valami fellegjáró nyelvfilozófus zseni, és még mindig nem tudom, ez mennyire fedi a valóságot. Akkor hogy tudtam annyit nevetni rajta? A borozás utáni reggelen röhögve ébredtem, amikor eszembe jutott: Hitler és Wittgenstein osztálytársak voltak. Még el is képzeltem egy magas, karcsú, görög-római Wittgensteint, amint elnéz a nagyravágyó, sötét hitlermanó fölött. Hűha.  Leizzadok, ha elgondolom, mennyi minden van még a fejemben ugyanilyen felületes szinten, egy csomó adat és kép, amiről alig tudok valamit, és közben azt hiszem, hogy ami pallérozott elmémben lakozik, az VALAMI, és nem SEMMI. Úgyhogy belső üzenőfalamra kiragasztottam egy neonrózsaszín post-it cetlit Wittgenstein felirattal, egy másikat pedig egy irdatlan felkiáltójellel, ez képviseli kb. a világ többi részét. Nagyon nagy gáz van, de legalább ismét van miért élni. Alig várom a holnapi napot, gyerekek!