Nine Inch Fails?

Olvastam néhány, a félszigeti NIN koncertről szóló beszámolót és úgy éreztem, az illető textusok a laikus kiegészítésére szorulnak. Ehhez pedig azonnal előrebocsátom, hogy eddig életemben kb. hat koncerten voltam: Beatrice, Roger Waters, WASP, Kettő Kettő Tánczenekar, Leonard Cohen és Shinead O’Connor. Ebből legalább három elég jó volt. De látszik, ugye, milyen kifinomult ízlésem van és mennyire bevállalós vagyok. Milyen hatalmas tapasztalattal rendelkezem e téren.
 

Bármennyire meghökkentően is hangzana, több ízben hallgattam már NIN-t mielőtt a koncertre lecuccoltam volna. Vagyis azt gondoltam, tudom, mire számíthatok. De persze, aki nem volt még dübörgő stadionon Metallica, Manowar, Judas Priest vagy egyéb keményfiús zenés megnyilvánulás résztvevője, az nem tudhatja, mire számíthat. Így történt, hogy a koncertkezdés utáni tíz-tizenöt percben  kissé szélütött pofával álltam a tomboló tömegben, és nem tudtam mit kezdeni azzal a gyönyörtkeltően félelmetes érzéssel, hogy a gyomromban szól a basszus, a mellkasomban döng a dob, a torkomban jajong a gitár, a veséim ritmusra döciznek és a szívem épphogy nem robban. Már régóta ugrálni kellett volna, amikor én még mindig azon filóztam, hogy itt hogyhogy nem fél senki attól, hogy leszakad a tüdeje és berobban a dobhártyája, hogy a bőre alól kibújnak az erek és az agya kiköltözik a feje tetejére? Hogy megvakul, megsüketül és elmegy a hangja? Látván, hogy csak én vagyok ennyire hülye, mindenki más lazán önpusztít, úgy döntöttem, elvonatkozatok a paranoiától és lemegyek koncertbuziba. Lementem. Emiatt teljesen értetlenül áltok némely írott és elektronikus sajtóban megjelent flegma méltatások előtt – én azóta is csak azt sajnálom, hogy soha nem lesz alkalmam ezeknek a komoly keményfiúknak kifejezni hálám. Hogy a hangzás olyan volt, amilyen volt. Hogy a fények telibe találták a hangzást. Hogy nem volt semmiféle sallang és semmiféle ki-, el-, mellébeszélés. Hogy számomra ez a koncert olyan, mint egy vakító, zamatos virtuális alma, amit betettem a képzeletembe, ahol nem szűnik világítani. Igazság szerint csak azt akartam leírni, hogy ez volt a legteljesebb koncertélményem ezidáig. Hadd fűzzünk hozzá ennyit a fanyalgó hangú krónikákhoz.