Aranyszájú Szent János

Megtudtam, hogy a Milan megvette Ronaldinho-t, és ha az első pár meccsen le nem rúgják a kivénhedt bohócot (bocs a rajongóknak), akkor öcsém hamarosan elégeti a Milan trikóját, pedig az egy fájón eredeti darab, kemény pengő forintokért beszerezve magasszintű IT tevékenység gyümölcseiből – ráadásul néhány Inter (?) mez tulajdonosa is bejelentkezett mint potenciális póló-égető, úgyhogy egészen herzig boszorkányéjnek nézünk elibe, még a végén az erdő is legyalogol a hegyről, mint Viliem barátunk igen híres művében – ha jól emlékszem.

Talán kissé összefüggéstelen leszek vagy “néhol laza”, hogy egy szigorú irodalomkritikusomat idézzem, melynek előrehaladott korom, stresszes előéletem és álmatlan kisbabám lehet – esetleg – oka. Azt például egyáltalán nem tudom, miért gondolom, hogy ezek a daliás fiatal sportsmanók éjjel égetik majd el imádott mezeiket, például azért, mert hogy néz ki fényes nappal egy bazi nagy tábortűz, elég idétlenül, ugye, szóval az ilyen pólóégető szeánszokat én kizárólag éjfélre időzíteném, valamiféle óriási védőgáttal ellátott gyűjtőtó partján, hogy a hullámzó felszín félelmetesen tükrözze a munkálkodó fiatalok hosszúra nyúlt árnyát, ésatöbbi. Amikor imádott József Attilánk leírta ezt „valami nagy-nagy tüzet kéne rakni”, biztos nem gondolt arra, hogy egyesek ugyanezt Milan és Inter sportmezek segítségével valósítják majd meg, vagy hogy mások ugyanekkor azon töprengenek, mit vetnének arra a tűzre, amit rakni kéne. Ha nagyon rosszak voltunk, nagyapám, szipkával a szája sarkában és tarkóra tolt micisapkában felmordult: vigyázz, mert úgy megraklak, hogy attól kódulsz! Szóval arra sem gondolt a nagy költő, hogy ezek a tüzek de facto mi vagyunk, mégpedig azért, hogy mások időnként jól megrakhassanak bennünket. Tehát akkor most már tűz is vagyok és tüzet is raknék és azon töprengek, mit vetnék arra a tűzre. A ruhatáram felét, minimum, a szomorú ebben csak annyi, hogy fogalmam sincs, már két-három éve, mióta a magánéletem különösen zűrös fordulatokat vesz, hogy az említett fogalom mit is fed (rajtam kívül) illetve mit ölel fel – szóval nem tudom, mim van, és e halmazon belül mim hol van (pedig holmim van bőven) – annyit azonban akkor elmondhatok, hogy ruhatárilag szabad emberré strapált az élet, mert hatalmas elméleti ruharaktáramból gyakorlatilag nincs mihez ragaszkodnom, úgyhogy halálmegvető bátorsággal rakom a tűzre ezt a van-is-nincs-is ruhatárat, felibe. Attól tartok, itt leállítom magam, mert ha sokáig folytatom az agymenést, túl sok mindent a tűzre rakok és a magánéletem még ijesztőbb fodrokat vet majd, ezért talán inkább lefekszem Tekla mellé aki vírusos hűléssel küzd éppen, és megpróbálok gyorsan aludni egyet. Már azt hittem, nem tudok többet írni, egyetlen árva értelmes szót sem. És mennyire igazam volt!!!