Időalagút

Attól tartok, időalagútba kerültem. Szembetalálkoztam tíz év előtti magammal és gyomoridegem lett. De annyira, hogy nem maradt erőm megkérdezni, mi történt az Óceán átrepülésével, a villamossággal, a Déli Sark felfedezésével. Azóta is csak ülök, a létező legnagyobb külső nyugalommal és várom, a gyomorideg mikor szűnik meg. Közben nézem magam, a hosszú hajammal, minden ellenére boldogan, elég fáradtan és kicsit szédelegve, ahogyan hazafele ballagok a Szamos jobb partján.

Szegény kislány, volt neki gyorsan három év Budapest felrobbant kályhával, unikumos diadalmenettel és századfordulós angol irodalommal, hazaköltözött, megtanult biciklizni, betörte a fejét, felhasította az állát, bevarrták, meggyógyult, megnyugtatta az őseit, hogy nem fog éhenhalni, de úgy tűnik, azóta sem lett életterve. Kislányom például már van, de még mindig nem értem, miért pont most és pont ide születtem, és még mindig nem hiszem, hogy rövid, közép és hosszú távú tervet tudnék kifundálni, hogy aztán azokat csillag gyanánt kövessem, és a tíz, húsz, harminc éves találkozókon ügyesen gombolyíthassam élettörténetem síma fonalát. Mert a találkozókon azt például nem tudom elmesélni, hogy én pillanatokból vagyok Krőzus, van egy csomó északfénnyel világító felvétel az emlékezetemben, és ezeknek köszönhetően valahogy elpusztíthatatlan a jókedvem, hiába gondolom időnként, hogy nyomorultul élek vagy lemaradok a torta habos feléről vagy más issza ki az életem poharát, vagy ilyesmi. Persze ilyen marhaságokat elég gyakran gondolok, úgy kétségbe tudok esni, de úúúgy, viszont ez is csak a jókedv hátoldala, ha nem esem be a gödörbe, hogyan tudom később a kakasülőt értékelni? Ahogy elnézem ezt a tíz év előtti kis gyalogkakukkot, csak annyit tudok megállapítani, hogy továbbra is a véletlenekkel szórakozik, ül a töltésen és bámulja a száguldó, kivilágított vonatokat, de nem akar felszállni, nem akar megérkezni és nem igazán akarja azt sem, hogy útközben csomagja gyűljön. Persze azt is mondhatnánk, nemes egyszerűséggel, hogy itt ül egy lúzer a töltésen, de nem túl nagy gáz, mert szimpi a mosolya. Nem baj, úgy néz ki, megyek babástól Tusnádra tolmácsolni, ott aztán lesz majd csőstül sikerélmény, meg vonat, meg minden. Csók.