Emésztési zavarok

Mint tudjuk, van egy öthónapos kislányom. A vállakozó partner, akivel ezt a gyümölcsöt összehoztuk, már a következő szállítmányt tervezi. Az az igazság, hogy kb. egy éve még én is nagy erőbedobással tervezgettem a második babát, mostanában azonban mintha megcsappant volna a bátorságom. Mikor arra gondolok, hogy mire végre emberek közé lehetne menni, sőt, talán bringázni és kirándulni lehetne, én ismét ha kell-ha nem otthonülő szoptató mama leszek, aki csak pelenka, lázcsillapító és popsitörlő használati utasítást olvas – hááát, bizony, nem vet fel a lelkesedés.

Biztosan bunkó, szívtelen, önző állat vagyok, aki egy szem gyerekét a testvér-lét örömeitől megfosztani készül. Gyáva, kényelmes kutya, aki egyébre se tud gondolni, mint hogy alig forrt be, máris megint felvágják a hasát, juhé gyöngyélet, jöhet a virrasztás és a főzőcskézés, miközben Tekla épp a fejét töri be valahol a lakásban. Feláll a hátamon a szőr, az az igazság. A sokat megélt ravasz rókák azt mondják, ez az érzés hamar elmúlik és ismét kívánni fogom majd, hogy kisbabám legyen. Tehát akkor ezután babázok, pelenkázok, pépeket készítek, sütök-főzök, piacra járok, babaholmit teregetek, porontyot sétáltatok, orvosnál előszobázok, nincs időm „magammal törődni”, lompos vagyok, nem vásárolok több cuki cipőt, pontosabban imádnivaló cipő helyett csőrös poharat, priccolós gumipolipot és fogínynyugtató műanyagkarikát vásárolok ezerrel, babasapkát horgolok és elfelejtem az összes kocsmai allűröm. Kultúrszempontból teljesen lecsúszom, nem tudom, milyen filmeket érdemes megnézni, mikor olvastam regényt vagy verset utoljára, mi a legújabb trend az irodalomtudomány kies berkeiben, és mikor fogom egyáltalán ezt az egészet behozni. Soha. Úgyhogy most már vén koromban nem leszek egyetemről egyetemre vándorló meghívott oktató, mint azt valamikor fiatal és nagyon naív koromban terveztem, hanem pelenkaszakértő mesemágnás nagymama, hatalmas kötőtűkkel és horgolótűkkel felszerelkezve, hátam mögött egy szakasznyi sál, két regiment sapka és egy zászlóaljnyi babakabát, kötényem zsebében fakanál, üveg almareszelő és higanyos lázmérő –  szóval elhízott kis nagymama leszek, akivel az időjáráson és az aranyos unokáin kívül egyébről nemigen lehet beszélgetni, meg amúgy is mindegy, mert irtózatosan nagyot hall és kár a gőzért mert úgysem érti. Egészen felemelő, de megéri, mondják, mert a gyerek mindenért kárpótol. Jobb is, ha befogom a szám, különben is kisezeregy mama van, aki egyszerre nagyon sok mindent tud csinálni és ráadásul bámulatosan tájékozott. Én is csak azért óbégatok itt, mert egyelőre úgy látom: ha becsületesen szeretne gyereket nevelni az ember, pontosabban ha ő neveli és nem valaki más, egyébre nemigen jut idő mellette. Szóval akkor nekem jó pár évre befellegzett, mi? Ezt nagyon nehéz megemészteni.