Körkérdés
Szoktál újévi fogadalmakat tenni?
Ejsze' pilóta
2007-07-05 12:09:52
Eddig még vót, ahogy vót, drága feleim, de holnap igencsak szorul majd a gatyamadzag daliás termetem körül. Ugyanis sikerült, az oktató kézzel-lábbal megtámogatott heves tiltakozása és ismételt ellenjavallatai ellenére odáig jutni, hogy július hatodikán, pénteken autóvezető vizsgán veszek részt. Reggel nyóctól teremben, azután pediglen, amennyiben huszonhatból huszonkét helyes találat összejön, gyakorlatban is. Itt Kolozsváron, a sportcsarnok környékén, a gyakorlatban, odaülhetek majd a rendőr mellé meg a kormány mögé, és majd’ tíz percig villogtathatom mesterien csiszolt képességeim. A pilóta szakmában.
Imádott magzatom, aki állítólag kislány, így jelenleg Tekla névre hallgat, egyre virgoncabb ritmusban próbálja oldalamat valamelyik édes, apró és rendkívül hegyes tartozékával kilyukasztani, egyelőre még sikertelenül. Eme tevékenységét a borda alatti illetve közvetlenül a medencecsontok fölötti területek alapos feltárásával ötvözi, mely művelet folyamán leggyakrabban jól nekifeszül a két említett extremitás közötti hasfalnak és ilyenkor a maminak az az érzése támad, mintha kis, gömbölyű kődarabot hordozna szíve alatt, olyat, amilyet sokat látni a botanikus kertben csörgedező patak medrében, és ami állítólag a természeti erők huncut együttműködése folytán lett annyira csodálnivalóan szabályos, kerek. Csakhogy ennek az ennivaló gömbölyűségnek rejtélyes antennái vannak, melyekkel a belső barlangrendszerben rendelkezésére álló teret kutatgatja. Következésképp a maminak elég gyakran meglepetésszerűen röhöghetnékje támad, akár a legdrámaibb pillanatokban is, és ahelyett, hogy a pocsolyát, gödröt, csatornafedőt, villamossínt, bihallepényt kerülné bölcs óvatossággal, fél kézzel a kormányon hol a derekát, hol a köldökét, hol a döbrögihas felső fertályát lapogatja, miközben az autó részeg szamár módjára lődörög az úttesten, az oktató pedig emberfeletti önuralommal csendesen átkozza ama baljóslatú pillanatot, melyben ezt a mellette idétlenkedő istencsapását tanítványának felfogadta. Megjegyzem, hogy mióta nagypocis tanulóvezető vagy vezetőtanuló lettem, alig olvastam valamit, azt leszámítva, amit vezetés közben az úttestről leolvastam, miközben lazán lefolytam a villamossínekről és vigyáztam, hogy ne tapossam le a tömör vonalat, oldtam a húzókerekeket, megtámadtam a jobbkanyart vagy megkerültem az útkereszteződés képzeletbeli középpontját. Így előzetesben csak annyit mondhatok, hogy ez az egész pilóta-cucc roppant bonyolult mesterségnek tűnik, én már annak is módfelett örülök, hogy egyáltalán egyenesben tartom a tütüt vagy a járdaszegély diadalmas meghódítása helyett sikerül az úttesten maradni, viszont rengeteg újdonságot tanultam a ’HOGYAN BESZÉLJÜK HELYESEN A ROMÁN-MAGYAR NYELVET’ szakterületen, úgyhogy a tapasztalat, még ha jogsival nem is jár majd, számomra megért pénzt, fáradtságot. Ahogy rettenthetetlen oktatóm mondaná, vigyázzatok magatokra, csórikáim, tele van őrültekkel az úttest. Holnaptól, ha minden jól megy, eggyel gyarapszik a számuk. : )))
Cikk küldése e-mailon » | Hozzászólások » | Nyomtatható cikk »
![]()
nocsek | 2007-07-21 13:57:08
igen, vigyazzanak, akik Kolozsvar korzeteben kozlekednek : ))))
![]()
zenekar | 2007-07-16 22:41:27
Tessék mondani, sikerült -e a gyarapítás?




