Hypnos

Már gyerekkoromban igen gyatra alvó voltam. Például úgy lettem rövidlátó, hogy a kötelező délutáni alvás idején hason fekve olvastam elsötétített szobánkban, kilenc-tíz évesen. Kamaszkoromban pedig, amikor a húgommal megosztott emeletes ágy felső polcán kellett volna húzni a csendest, hosszú órákig figyeltem az utcáról beszűrődő fénycsíkokat a falon, a mennyezeten, vagy hallgattam, hogy a kemény srácok miről társalognak a lépcsőház előtt, mert nekik szabad.

Vagy szőttem a tizenéves korban a lányok többségéhez szervesen hozzátartozó lilás-rózsaszín, sötétpiros, sötétkék, satöbbi árnyalatokban pompázó gyenge ábrándokat. Aztán ettől az egésztől, vagy a túl sok szöveggel megtömött képzelettől, vagy a túlságosan képlékeny idegzettől olyanokat álmodtam, hogy füle volt. Sokszor éreztem úgy, hogy az álmaim a valóságnál sokkal érzékletesebbek, fontosabbak, valószerűbbek. Gyakran az álom ébredésem pillanatait belengő szívderítő érzése napokig boldoggá tudott tenni, és a teljesség, tapasztalat, tudás emléke sajnos sokkal erősebben élt bennem egy-egy ilyen maradandó hatású álom után, mint azok után a dolgok után, melyeket az ember a valóságból mazsolázgat össze. Nem hiába zümmögik rosszalló fejcsóválás közepette varjúkendős nagymamáink, hogy álmodozás az élet megrontója. Hát honnan vettem én a bátorságot ahhoz, hogy annyi mindent, amit csak álmomból tudtam, annyi érzést, amit csak álmomban ismertem, annyi helyzetet, amit csak az alvás túlpartján próbáltam, konok képpel és kemény fejjel valóságnak tartsak, hogy úgy gondoljam, léteznek, lehetségesek, alapozhatok rájuk, elvárhatom őket, építhetem az életem köréjük? Miből gondoltam, hogy ha mindezek valamilyen szinten „léteznek”, akkor a mindennapokban is létezniük kell? Isten létének egyik bizonyítéka is az, hogy biztosan léteznie kell, hiszen ha nem létezne, honnan tudnánk Róla? Bizony, az én kósza kártyaváram is hasonló alapokon áll – amiben hiszek, annak léteznie kell, hiszen egyébként hogyan is hinnék benne, nem? És akkor mindazon dolgok, amikben nem tud hinni (még vagy már) az ember, pusztulhatnak? Nem tudom, de annyi bizonyos: már megint olyat álmodtam, hogy derekasan fel kell kötnie a gatyáját a valóságnak, ha utol akarja érni. No, de majd csak segítünk rajta valahogy : )