Aktuális
Ínycsiklandozó gyümölcsök, de nem lekvárban. Avagy mitől tudta elviselni a hangya a tücsköt? »
Kis erkély – nagy élményekre »
Körkérdés
Szoktál újévi fogadalmakat tenni?
Nem vagyok két lábon járó lexikon
2007-02-14 15:15:53
Házasság. Sajnos nem tudom, mi az. Sajnos, mint ahogy például a bortermelésről sem tudom, mi az. Látok néhány dolgot itt a környéken. Ami egyáltalán nem válik a házasságnak nevezett jelenség előnyére. Ellenben azt hallottam, hogy a házasságban élők egyénisége összeforr, gyámolítják és szeretik egymást a bajban, istentől áldott, gyümölcsöző, békés egységben élnek és jó tulajdonságaik idővel megacélosodnak.
Itt vannak mindjárt a szüleim. Nem fogok én most semmit kiteregetni, aki családban nőtt fel, tudhat ezt-azt arról, amire gondolok. Ha nem, boldog ember. Boldog szülők boldog gyermeke. Rögtön utánuk következnek a barátok. Persze, ez amolyan egyoldalú élmény. Még amikor rosszat is tapasztal az ember, olyan rossz ez, amit a külvilág számára mások megszerkesztenek. És így is maradnak olyan vonatkozások, melyeket nem illik észrevenni. Szóvá tenni. Satöbbi. Vannak továbbá drága ismerősök, kitartó nagycsaládosok, gyerekkocsik, biciklik, kedvenc pokrócok, himlők, kanyarók és allergiák, papucsok és házi feladatok, ütvefúrók, füstelszívók, kiégett villanykörték, lombfűrészek, számlák és beázott alsó szomszédok. Tudom én, hogy fő a pozitív hozzáállás, de az eddig úgy-ahogy tapasztaltak alapján halálosan rettegek attól, hogy valami, ami kedves és szükséges, unottá és terhessé válik, hogy a lakásban gyökeret ereszt a harag, az elégedetlenség, az igazságtalanság vagy épp a közönyösség érzése, hogy a napok fele taposómalom, a másik fele szélmalomharc lesz, de persze ott vannak a gyerekek, akik, mint tudjuk, mindenért kárpótolnak. Aztán felnőnek, elmondják nekünk, hogy mindent rosszul csináltunk, és elmennek mindent jól csinálni, mi pedig ott maradunk egy hatodik emeleti lakásban a párunkkal és a távirányítóval és töprenghetünk rajta: mit kellett volna esetleg másként csinálni. Beállni bortermelőnek? Sajnos nem tudom, mi az. Sajnos, mint az, hogy például a házasságról sem tudom, mi az.
Cikk küldése e-mailon » | Hozzászólások » | Nyomtatható cikk »
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




