1 USD = 3.2679 
100 HUF = 1.4885 
Körkérdés
Szoktál újévi fogadalmakat tenni?
Szerelem és atomfizika
2007-01-17 14:31:45
Tegnap elalvás előtt azon gondolkodtam, milyen mértékben „határozhatja” meg az ember saját életét. Leszámítva, hogy melyik kontinensen, milyen országban, rendszerben, milyen társadalmi osztályban, milyen szülők gyerekeként, egyáltalán családba születik, vagy csak úgy, bele a világba, hova jár óvodába, iskolába, jár-e egyáltalán, kik lesznek gyerekkori barátai, és így tovább. Már ez is elég ahhoz, hogy a szerencsétlen körülmények folytán az ember egy életre megnyomorodjon, ha nincs elég ereje a slamasztikából kimászni.
Ezután jön a hab a tortára. Vegyük például azt az apróságot, hogy elemiben a padtársam fogta magát és írt egy négysoros verset. Mikor elolvastam, elöntött a hév, hogy ilyet én is tudok. De ha ő nem ír, ma atomfizikus volnék? Utána gondoljunk arra, hogy érettségiig három különböző iskolába jártam, mire valahogy elfogadtak valahol, megint visszakerültem pária-státusba, kezdhettem elölről az egészet. Akkor döntöttem el, hogy egyszerűen átutazó leszek, és inkább nem próbálok sehova beilleszkedni. Aztán jelentem, hogy hol matematikusnak, hol fizikusnak készültem. Tizenkettedikben az osztály felhívta rá a figyelmem, hogy nekem a magyar szakon a helyem. Ha nem hallgatok rájuk, repülőmérnök lett volna belőlem? Életem első „nagy” szerelméről egy boldog hét után kiderült, hogy évek óta barátnője van és bocsánat, de ez így is marad. Találjátok ki, tudtam-e azután igazán ragaszkodni akárkihez is? A „ha rosszul megy, inkább legyen vége” híve lettem. Diplomázás után itt tengtem-lengtem Kolozsváron, halvány dunsztom sem volt, mit kezdek magammal. Egy volt évfolyamtársnőm elküldte nekem az ELTE angol irodalom doktori programját beiratkozási lapostól, beiratkoztam, felvételiztem, sikerült és három „érdekes” évet lehúztam Budapesten. Ha ez nem történik, még mindig a Videopontes kameraállványát hordoznám és tudományosan tekerném a lámpakábelt? Igazság szerint most sem tudom pontosan, mit akarok magammal kezdeni, csak elkezdtem azon gondolkodni, hol állok és vajon miért és vajon meddig. Legközelebb megpróbálom felidézni, mi történt velem kizárólag azért, mert én, nemes emberi mivoltomban, úgy akartam.
Cikk küldése e-mailon » | Hozzászólások » | Nyomtatható cikk »
jázmin | 2007-01-23 11:54:49
van egy olyan verzió is, amit én szeretek, hogy több tehetséggel születünk, és rajtunk múlik, minek hódolunk be. lehet, hogy azok a meghatározó /általában véletlennek álcázott/ találkozások azért vannak, hogy ráébresszenek, hogy jé, ezt is tudom, ez is vonz. utána persze szabad választásunk van, hogy csináljuk-e vagy sem. hogy mennyire akarjuk vagy sem? - /mert úgy tűnik, ez itt a fő kérdés/ szerintem az nem vitás, hogy akarjuk, az egyetlen kérdés szerintem az, hogy mennyire "tudatosan" akarjuk. hogy keverjünk bele egy kis mélylélektant is, mondhatjuk, hogy tudattalanul is akarhatjuk /ez az, amikor nem vagyok egészen biztos benne, hogy akartam, de valamiért mégis belemásztam/ vagy nagyon tudatosan akarjuk. de akarjuk, számomra ez nem vitás, és ezért történt meg. hogy maradjunk a lélektannál: XI.-es koromban már tudtam, hogy angol-magyar szakos irodalmár leszek. aztán azon a télen anyum egy pszichológusnak vállalt valami gépelést, akivel szóbaelegyedtem, és utána már pszichológiára készültem, ami azóta is örökzöld szerelmem /ja, és nem lettem full time irodalmár/. hogy keverjek bele ráadásnak egy kis metafizikát is, egyesek szerint az ember abban hasonlít Istenre /és itt nem a szakállas ősz öregúrra gondolok, hanem bármire, ami a/egy Teremtő fogalmába belefér - hogy képesek vagyunk teremteni, alkotni. szóval sokan vannak manapság akik azt állítják, hogy a fő élettapasztalatokat megalkotjuk magunknak, amelyek aztán bizonyos életpályát eredményeznek. a lényeg ebben az, hogy az alkotás az szándékot, akaratot feltételez, és ilyen értelemben talán valóban semmi /fontos/ nem a véletlen dolga, hanem tudatosabb vagy tudattalanabb szándékosságé.
László, Herbert és Márk | 2007-01-22 16:35:32
Én voltam már hegedűs, műkorcsolyázó, zenekarban játszottam, csaptelepeket szereltem az Armaturában (mint közülünk oly sokan), voltam kórustag, mechanika osztályos gimnazista, majd humán szakos gimnazista, majd közgazdász, majd politikatudós, majd történész (mindegyikről van papirom is!). A szüleim tanárok, ezért - dacból - egyszer megfogadtam, hogy belőlem sohasem lesz tanár. Ma én is tanitok egy egyetemen. A szüleim zenészek, ezért utáltam a hegedűmet (egyesek szerint ezért hagytam el a trolibuszon, ami nem is volt igaz, de igy tudja mindenki a történetet). Ma megint hegedülök. Gimnáziumban megbuktam matekből (Lázár Irén a hibás. Tényleg!). Ma lefekvés előtt matematikáról olvasgatok. Majdnem megbuktam Történelemből is (Balázs Ildikónak köszönhetően mégsem lett belőle semmi). Ma történelemből doktorálok. Nem folytatom. Viszont meggyőződésem, hogy mindez, vagy szinte minden ami eddig történt velem szinte kizárólag azért történt igy, mert én, nemes emberi mivoltomban, igy akartam. És ha ez mégsem lenne igaz, akkor is igy akarom hinni, mert eszem ágában sincs egy életre megnyomorodni, "belemászni" a slamasztikába.
Pearl B. Feer | 2007-01-21 13:51:22
Szia! Most találtalak meg.. Nyilván nincsenek véletlenek. Bár nekem hivatalból nem így kellene gondolnom. Szóval a körülmények, és a véletlen: Én pl. ha atomfizikus nem is, de mat-fiz tanár lettem. 12 évesen pályázatot nyertem versekkel, és egy novellával, aztán mikor visszakaptam a kéziratot kiderült, hogy a beküldő tanár belejavított néhány helyen. Ettől kezdve egy levelet is alig tudtam megírni... A matematika korrektebbnek tűnt. Most túl a negyvenen elkezdtem írni ( egy véletlen találkozás nyomán), és úgy tűnik, az agyam mindig erre készült. Még nem tudom, mi lesz belőle, de nem tudtam elkerülni. Sors? Determináltság? Ki tudja. Mindenesetre örülök, hogy rádtaláltam, ( a sütőtök levesre kerestem rá, és nem tudom hogyan keveredtem erre az oldalra), megnéztem néhány versedet, tetszenek, és a bejegyzéseid is. Olvasni fogom. Gyöngyi
