Kutyának való

Hát, most kifogtam. Derű ide, oda, igazság szerint becsületesen magam alá kerültem. Pedig holnap, képzeljétek el, Brüsszelbe repülök. Elveszett egy tolmács, és hirtelen nem volt, akivel pótolni. Mindenki fáradt volt, foglalt, migrénes, gyerekes anya, doktori dolgozat író, az Európa Kiadónak könyvet fordító, komoly polgár. Egy, csak egy tekergő akadt széles e vidéken, aki elkérezett munkahelyéről, ahol már régóta gondos, pontos, lelkiismeretes alkatáról híres, aki belement, hogy holnap előbb Bukarest (juuuj, reggel négykor kell eszméletre térni hozzá) aztán EU, aztán tolmácsolás, hajaj, de milyen, s mekkora. HU-ENG.

Utazás, adrenalin, gyomorideg, Brüsszel hiába. Fáj a lelkem, mint a bomlott cimbalom. A rongy ember ilyenkor megkeresi kedves barátait, akiket régóta hanyagol, és leküld néhány maláta, árpa, búza stb. felhasználásával gyártott terméket oda, ahol annak természetes helye van. Igen ám, de Nonó nem rongy. Nem, nem. Nonó acél. A jövő embere. Csupa izom, ész, akaraterő. Nem értem, hogy nem születtem Svédországban. Mit keresek édes Erdély lankáin, meg Kolozsvár hangulatos ivóinak árnyékában. Miért nem Norvégiában vágom a fát, miért nincs szőke medveszakállam, pirosra festett faházam, csónakom, méregzöld gumicsizmám, miért nem hancúroznak trollok a kertem végében, miért nem Finnországban faragom a tetőgerendát, csiszolom a burkolatlapot, bámulom a fehér törzsű, fiatal fákat. Nem értem, mi az én feladatom a világ e mesebeli sarkában, mitől lesz neki jobb, ha itt lézengek és nem máshol. Lehet, hogy emiatt nem találom a helyem. Egyszerűen képtelen vagyok azt az istenverte helyet megtalálni, pedig biztos itt van, üti ki a szemem. Hol állna a világ, ha mindenki ennyit foglalkozna saját magával? Volna két hektár krumpliföld, amit szorgalmasan kapálgatni kéne, nem fájna a fenenagy lelkem, hogy vajon hol a helyem a világban. Mer’ a krumpliföldön volna. Szóval talán ez volna szerencsétlenségem kútfeje: nincs krumpliföldem. Nincs krumpliföldem, kukoricatáblám, eperfám az udvaron, nincs fáskamrám, nyárikonyhám, nyaralóm, nincs önbecsülésem, nincs turmixgépem, aktatáskám, (nyakkendőm azért van, több is, „érdekesek”) nincs selyemharisnyám, elektromos fogkefém, nyugalmam, nyugodalmam. Van viszont príma kis római cseréptálam. Bele teszem a bánatom, jó ropogósra sütöm és megetetem a kutyákkal. Búsuljon a méndörgős ménkű. Mert nekem elegem lett belőle. Ha semmi, hát semmi, legalább mosolyogjon hozzá az ember.