Néhányunknak – elég gyakran inkább a „szebbik” nemhez tartozóknak - zavaró gyengénk, hogy nem, vagy csak alig tudunk nemet mondani. Mi is a gond ezzel a fránya nemmel? Hogy jajistenem, mi lesz, ha a címzett megsértődik? Hogyan magyarázom el, miért nem? Hogyan tartom azt a várat, amit a nemből építek, ha már az első haragos szóra, kiábrándult grimaszra vagy  kétértelmű kérdésre egyre-másra dőlnek a logikai védőbástyák?
    ...Bővebben »

Tegnap elalvás előtt azon gondolkodtam, milyen mértékben „határozhatja” meg az ember saját életét. Leszámítva, hogy melyik kontinensen, milyen országban, rendszerben, milyen társadalmi osztályban, milyen szülők gyerekeként, egyáltalán családba születik, vagy csak úgy, bele a világba, hova jár óvodába, iskolába, jár-e egyáltalán, kik lesznek gyerekkori barátai, és így tovább. Már ez is elég ahhoz, hogy a szerencsétlen körülmények folytán az ember egy életre megnyomorodjon, ha nincs elég ereje a slamasztikából kimászni.
    ...Bővebben »

Szoktatok önfegyelmet gyakorolni? Biztosan. Nálam több primitív formája is van ennek a dolognak. Az egyik például, hogy havi három-négy nap kivételével minden reggel a zuhanyozást hideg vízzel fejezem be. Az elején nagyon rosszul esik, a végén pedig már egyenesen jól. És azzal áltatom magam, hogy ezáltal az „életben” nyakamba zúduló hidegzuhanyokat is könnyebben viselem majd.
    ...Bővebben »

Ismét belekeveredtem bizonyos eszmei láncba, melyet ezúttal, remélem, nem a dalai láma indított viszontagságos, ám annál érdekfeszítőbb útjára. Szóval. Van egy ilyen kollektív körtánc, hogy valaki plénumban fölfed magáról öt dolgot, amit nagy valószínűséggel eddig kevesen tudtak róla, és ráadásul megjelöli azt az öt embert, akikről ugyanilyen szellemben szívesen felfedezne öt ilyen új dolgot. Engem a dalai lámánál sokkal nagyobb kaliberű személyiség, vagyis maga Pehely vont be ebbe a vidám körtáncba.
    ...Bővebben »

Életemben még ennyi babonával nem kerültem kapcsolatba, mint most szilveszterkor. Hogy az ember viseljen valami piros színű dolgot, ne hagyjon kiterített ruhát a szárítókötélen, elsején ne vigye ki a szemetet, ne mosogasson, egyen halat, lencsét, éjfélkor legyen pénz a zsebében, a küszöböt először férfi lépje át, többre hirtelen nem is emlékszem. Ha a most kezdődő esztendő bármilyen mértékben a szilveszteri események befolyása alatt áll, akkor annyi szent: nem fogok csókolózni és igen jó baráti viszonyom lesz a környezetemben élő nőnemű sorstársakkal.
    ...Bővebben »

Az ember nyomorog, borús hangulatban vonszolja nagy fejét a föld felszínén, aztán hirtelen üzenetet kap, időalagútba hull, és a túloldalon felébred negyedik osztályosan, szakadt egyenruhában, a zsebe degeszre tömve hajpánttal, fura kavicsokkal, ceruzával, kiflivéggel, madzaggal, gumiszalaggal, felébred térdzokniban és lehorzsolt, bogos tízéves lábszárral, rágja a körmét, nem megy időben haza, a nyakában sárga spárgán lakáskulcs csüng, de így is mindig elveszíti, és otthon ebből különféle terror-akciók eredeznek; felébred, hogy a Nagyapó mesefáját bújja hason fekve a sötét szobában délután háromkor, mert aludni kell, de nem tud; felébred, hogy egy korszak kihullott az életéből, mielőtt utánakaphatott volna, és tessék: most itt van.
    ...Bővebben »

Édesanyám balerina szeretett volna lenni. Édesapám traktorsofőr. Nagyanyám színésznő. Nagyapám jómódú. De csak árva volt. És tehetséges. Dédanyám azt szerette volna, ha nagyanyám előnyösen megy férjhez, vagy otthon marad a csizmadiaműhely inasainak ebédet főzni. Nem azért, mert nagyanyám mesésen főzött, noha tényleg mesésen főzött. Nagyon meg tudta adni a módját. A tejbegríz például kacsalábon forgó vár volt, az árokban málnaszörp folyt, a bástyákon csokoládéglazúr csillogott és a torony hegyiben gyümölcszselé hirdette, hogy a pirosak vagy a narancssárgák tartják a várat.
    ...Bővebben »

Van egy kedvenc játékom. Illetve több is van, de ezt szoktam elővenni olyankor, amikor döccenősre veszi a figurát az élet. Vagy én. Tudjuk, milyen meghatóan illékonyak vagyunk. Miből lehet a palack, ami „egyéniségünket” őrzi? Más szóval honnan tudom, milyen vagyok? Mihez tartom magam? Vajon mindig ugyanahhoz? Mindig máshoz? Vannak dolgok, amikhez ragaszkodom, és mások, melyeket feladok vagy lazán lecserélek? Mitől vagyok én én? Attól, hogy már megint negyedik sörömet iszom, és még nyolc óra sem múlt el? Attól, hogy nem eszem húst? Eszem? Hazudok? Nem hazudok? Sírok? Nem sírok? Alkuszom? Nem alkuszom? Mitől?
    ...Bővebben »

Nagy bajok vannak, kedves barátaim. Úgy tűnik, helyenként hiányosak az iskolai tantervek. Továbbá a gyerekszobában is sok helyen elfelejtik megértetni velünk: mi az, hogy ember. Hogyan működik, milyen kezelési eljárások közül választhatunk, hogyan bírjuk szóra, tartsuk tisztán, fegyelmezzük és kényeztessük, mi az, ami fájdalmat okoz neki, illetve milyen fájdalmat ajánlatos és milyet nem ajánlatos eltűrnie. És ez még mindig csak a kisebbik gond, mármint hogy esetleg nem tudjuk, mit kezdjünk a másik emberrel, de néhányan sajnos azt sem igen sejtjük, saját magunkat hogyan kalauzoljuk ebben a zavaros mesevilágban.
    ...Bővebben »

Képzeljétek el, majdnem meghaltam. Persze, már történt velem ilyesmi vagy kétszer, de akkor egy csapásra történt, és közben nem volt időm felfogni, hogy mindjárt meghalok. És gondolom, mindannyiunk életében akadnak ilyen hajszálon múló balesetek, hogy az ember utána csak ül nagy bambán és megpróbálja érteni: minek köszönheti a kegyet, a szerencsét, miféle agyafúrt történetek várnak még ebben az életben rá, hogy nem lehetett neki egyelőre kilépni a színről. Nem mintha erre vágyna, csak hát azért ilyen alkalmakkor mégiscsak meggondoljuk: tulajdonképpen élünk. Nem csak úgy egyszerűen dolgozunk, buszozunk, gépelünk, sörözünk, szeretkezünk, mosogatunk, tévézünk, alszunk, táncolunk, veszekszünk, fürdünk; hanem konkrétan élünk és még az sem kizárt, hogy „küldetésünk van.”
    ...Bővebben »