Ada Kaleh - Jókai Aranyemberének „Senki-szigete”?

„Egy hegylánc közepén keresztültörve tetejéről talapjáig, négymértföldnyi messzeségben; kétoldalt hatszáz lábtól háromezerig emelkedő magas, egyenes sziklafalak, közepett az óvilág óriás folyama, az Ister: a Duna. A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? A mű Istené! Ahhoz hasonlót még a mai istenutánzó kor vaskezű emberei sem bírnak alkotni.” Így írja le a Kazán-szorost Jókai Mór az Aranyember első soraiban.

Széchenyi 1830-ban Desdemona nevű, evezős fahajójával járta végig ugyanezt az utat, terepszemlét tartva a zátonyokkal tűzdelt Kazán-szoros és Vaskapu vidékén, 1833-ban pedig már a munkák királyi biztosaként irányította a munkálatokat, hogy a felfutóban lévő magyar ipar és mezőgazdaság termékeinek a Balkánon és keleten találjanak felvevőpiacot.
.
A kb. 130 km. hosszú, Galambóctól Szörényvárig tartó Vaskapu legbámulatosabb része a Kis- és a Nagy-Kazán szorosa. A folyó a felső szakaszon, a Nagy-Kazán szorosnál a legkeskenyebb, mindössze 150 méter, ennél valamivel szélesebb a Kis-Kazán. A terület, a Kazán-szoros nevet valószínűleg a meder alján lévő mélyedésekről (üstökről, kazánokról) kapta. A szoros mindkét oldala védett terület, délen a Djerdap Nemzeti Park, északon pedig a Portile de Fier Nemzeti Park igen fontos természeti és kulturális értékeket - neolitikumi leletektől kezdve középkori erődítményekig - foglal magába.  Innen indul (A Cserna-híd lábától) a 2300 km hosszú, hét országot érintő „Kárpát-koszorú” túraútvonal. De nagyon sok más látnivaló van még a környéken: Babakáj-szikla, Galambócz-vára (szerb oldal), László-vára, Trikule, Traianus-táblája, Baross-tábla, Ponikova-barlang, Piscabara-barlnag, az újabban faragott Decebal-szobor.

Mielőtt a folyó egy éles jobbkanyart tesz a Vaskapu felé, egy újabb nagyobb öbölben találjuk Orsovát, melyről kevesen tudják, hogy 1849-ben, a szabadságharc után menekített magyar koronát e város földjébe ásták el négy évre. Orsovától 3 kilométerre a Vaskapui-sellők irányába Margitszigethez hasonló méretű sziget, Ada-Kaleh állt ki a vízből (1,7 km hosszú, 500m széles volt). Ez a sziget, sok más – a hajózás szempontjából veszélyes és a vaskapunak útban lévő „kitöremkedéssel” együtt eltűnt a föld színéről.

Ada Kaleh az elsülyesztett Gibraltár

Ada Kaleh első említése 1430-ból származik a teuton lovagok feljegyzéseiben, Saan szigetként említik, aminek 216 lakosa volt.
Tulajdonlásáért hosszú éveken keresztül folytak harcok az osztrák-magyar monarchia és a törökök között. Hiszen, aki – a kis Gibraltárnak is nevezett - Ada-Kaleh-t magáénak tudhatta, ellenőrzése alatt tartotta a környékbeli vízi és szárazföldi közlekedést és kereskedelmet. A szigetet tizenhatszor keresztelték át. A görögök Cotinusanak nevezték, aminek jelentése, a vad olajbogyók földje. Herodotosz legendáiban Cyraunis néven említik, de Yernis, Saan és Új Orsova név alatt is feljegyzésre került. Az oszták-magyar monarchia idején Carolina-szigetnek nevezték a 2000 lépésből körüljárható területet. A világháború után a muzulmán lakosságú sziget román fennhatóság alá kerül. I. Károly védelmének – és a tőle elnyert vámmentességnek - örvendett a sziget az elkövetkezendő fél évszázadban. A sztálini időkben, Tito kormányzása alatt, szöges drótkerrítéssle vették körül, és zárva volt a látogatók számára. Csak az államhatalom léphetett be.

A Monarchia ideje alatt a sziget megmaradt az isztambuli szultán személyes birtokának. 1923-ban a sziget Romániához került, de muzulmán lakóival, mecseteivel, bazárjaival és szűk sikátoraival egyetemben megőrizte sajátosan keleti hangulatát.

A hatvanas évek közepén kezdték méregetni a szigetet. Akkor 600 lakosa volt, többnyire törökök. Hogy elkerüljék a lakók ellenszegülését, útlevelet adtak nekik, mellyel Törökországba mehettek (ez a hetvenes években nagy dolognak számított) és megígérték nekik, hogy Ada-Kaleht teljes egészében, minden épületével átköltöztetik Simian szigetre (Drobeta- Turnu Severin mellett). Az új Ada Kalehra senki nem költözött, mivel az áthelyezés igéret szintjén maradt, néhány muzulmán sír és a vár néhány részletének kivételével. A dzsámit felrobbantották, néhány emléket múzeumba vittek. 
1971-ben a szigetet felrobbantották. Ekkorra készült el Európa egyik legnagyobb folyami vízlépcsője, a Vaskapu.

Milyen világ süllyedt el vele?

A sziget valamikor lakói úgy emlékeznek a szigetre, mint jázmin- és érett gyümölcs illatú paradicsomra, amit akárhova is sodorta őket az élet, nem találtak meg. Az udvarokból égett cukor illata terjengett. Ezarzia - a főutca – a bazárok és kocsmák utcája, dohány és homokban főtt kávé illatától volt nehéz. Omer Feyzi kávézójában maga Ferdinánd és II. Károly is megfordult. Az utazókat a kávén és dohányon kívül, a párnás kispadra ültetve szezámmagba hengergetett raháttal kínálták a török árusok, miközben kitűnő minőségű szöveteiket és ékszereiket beszélték rá a vásárlóra, és közben elmesélték Kaleh szultán és Ada nevű feleségének történetét. 

A sziget legendája

A legenda szerint Ada annyira szép volt, hogy a szultán otthagyta háremét, és erre a lakatlan szigetre költözött, hogy kizárólag imádott nőjével lehessen. Ada azonban boldogtalan volt, és egy utazás alkalmával a Dunába vetette magát.
A „Török-Orsova” lakói különleges jogokkal rendelkeztek: adó- és vámmentességet élveztek, hadkötelezettségük nem volt.
Az Ada-Kaleh területén gyártott erős dohány és a locum (török rahát) , igen keresett volt akkoriban. Sodrás előtt a dohányt katakombákban szárították, abból készült a több mint 15 fajta cigaretta és szivar, amivel kereskedtek. A dohányon és édességeken kívül ékszerkészítéssel is foglalkoztak, mindezeket nagyon kis tételben, ettől értékük még nagyobb volt, illetve – a kedvező földrajzi helyzetet kihasználva – csempészetből éltek.

Ha fellapozzuk az Aranyembert, joggal hihetjük azt, hogy Timár Mihály ezen a szigeten kötött ki, amikor a Szent Borbála nevű hajója nem tudott tovább menni az erős áramlatok miatt.

„Azonkívül a csempészhajók egész raja járt-kelt a két ország közötti víz hátán, csupán izmos karú evezők által hajtatva. A sócsempészetnek volt ott divatja. Az állam eladta másfél forintért a török parton azt a sót, aminek az ára itthon hatodfél forint; a török partról visszahozta azt a csempész, s eladta a magyar parton negyedfél forintért. S így aztán mindenki nyert rajta, az állam is, a csempész is, a vevő is. Ennél barátságosabb viszonyt képzelni sem lehet. ...... Igaz, hogy vontatóval haladó hajón is lehet csempészni, s ez már en gros üzlet; hanem ez azután többe is kerül, mint atyafiságos jó barátságba, s nem szegény embernek való. Ez már nem só. Dohány és kávé.” (Jókai Mór: Aranyember)

A növényzete paradicsomi volt. Szőlő, füge, és egyéb mediterrán növények ékesítették a szigetet. Minden növény, virág, Törökország dél-nyugati részéből származott.

Aranyló, pirosló gyümölccsel rakva alma- és körtefák; a szilvafák minden faja, mintha rózsa- vagy liliomcsokor volna a ragyogó gyümölcstől; a fűben a láb előtt terítve hever a lehullott fölösleg fölszedetlen. Közbe egész bozótot képez a málna, ribiszke és köszméte, s a terebély fák hézagait aranyszínű lecsüggő gyümölcságaival tölti be a cidoni alma, a birs. ...miket a szokott kertekben nem találni, a sötétkék csengettyűkék csoportjai, a selyemtermő krepin fényes gubanctokja, pettyes turbánliliomok; az alkermes vérfürtei, a gyönyörű ophrisok pillangótermő virágaikkal. (Jókai: Aranyember)

Ada-Kalehen vizesárokkal és magas védőfalakkal körbevett vár is volt, amit 1689-ben az osztrák Veterani tábornok építtetett fel. A helyi épületek erősen tükrözték a török építészet jellemzőit, így nem csoda, hogy a szigetre érkező turistákat különleges, keleti atmoszféra fogadta. A házakban külön rész volt a férfiaknak (selamlic) és a nők részére (haremlic), ezen kívül elengedhetetlen kellékei a fürdő, divány és a szőnyegek. Ada Kaleh egyik házát sem zárták kulcsra, minden ház nyitva volt, mert a szigeten nem loptak. A tehetősebb gazdáknak saját katakombáik voltak, ahol vagyonukat, terméseiket raktározták. A szegények katakombákban laktak, a földön aludtak, ahol télen meleg, nyáron hideg volt.

Musref Durgut , a valamikori Ada Kaleh egyik lakója azt meséli, hogy 1971-ben, amikor elsüllyesztették a szigetet, sokan, a régi lakók közül belehaltak a bánatba és nem érdekelte őket a cserébe felajánlott – akkor nagyon nagy dolognak számító útlevél. Ő maga Törökországba került, de két év után visszaköltözött Szeverinbe, mert a sziget valamikori hangulatát sehol nem találta.

Ali Hamdi szigetlakó, magas, derék férfiember azt vallja hogy a lakók 90%-ka Konstancára került, de élnek Bukarestben és  Schela-n (Mehedinti megye), ahol ő maga is él. Szomorúan meséli, hogy az államelnökhöz fordultak több volt Ada Kaleh-lakóval együtt, hogy ha nem is Simian szigetére, de valahol a parton kaphassanak új otthont, hogy a valamikori otthonuk közelében lehessenek, hogy újra űzhessék régi foglalkozásaikat. 


Látnivalók a Kazán-szorosban