Aktuális
Ínycsiklandozó gyümölcsök, de nem lekvárban. Avagy mitől tudta elviselni a hangya a tücsköt? »
Kis erkély – nagy élményekre »
Körkérdés
Szoktál újévi fogadalmakat tenni?
Férfiszemmel I. Hibáink tesznek eredetivé
2006-05-05 17:39:39
Ha megkérdi tõlünk valaki, hogy milyennek tartjuk magunkat vagy milyenek szeretnénk igazán lenni, kevesen fogjuk bevallani azt, amit valóban szeretnénk. Nyilvánosan talán inkább "szerényebb", mondhatni "nemesebb" dolgokat kívánunk. Például azt, hogy elsõsorban saját bõrömben akarom magam jól érezni, ami ugye nagyon fontos, de ha még azt is hozzáfûzzük, hogy nem érdekel, mások mit gondolnak rólam, azt lehet, hogy nem fogja mindenki elhinni. Mert azért nagyon jól tudjuk, és ez így is van rendjén, hogy tetszeni akarunk, szeretjük, ha felfigyelnek ránk, jól esik az, ha az emberek szívesen vannak velünk. Azaz szeretünk menõk lenni.
Viszont azt is jól tudjuk, hogy mindezeket, és más ezekhez hasonló kijelentéseket csak úgy nem tehetünk, ezért teszteltünk. Beszélgetõpartnereink Lacika (27 éves) és Batu (25 éves). Ezúttal õk vallanak nekünk arról, hogy milyennek tartják õk magukat, milyennek tartják az ideális, azaz menõ nõt, és más, eddig ki nem beszélt dolgaikról.

Lacika:
A férfi kidolgozott felsõtest, deltaizom, és talán izomagy is
Mi az, amit fontosnak tartasz magadról elmondani?
Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valakivel kialakuljon egy kapcsolat, elsõsorban a fizikum számít. Persze nem azt akarom mondani, hogy lényegtelen, ami a fejedben van, de szerintem ahhoz, hogy valakivel szóba állj, vonzó külsõre van szükséged. Ez mind a fiúknál, mind a lányoknál érvényes. Ezért ha meg kell neveznem azt a testrészem, amelyre a leginkább büszke vagyok, akkor az a fenekem lehet. A lányok is ezt nézik meg leginkább. Sorrendben a lábam lehet a következõ. Ez a két legkidolgozottabb testrészem, és már több, erre vonatkozó visszajelzést is kaptam.
Úgy gondolod, hogy mindezektõl menõ vagy?
Igen, ettõl menõ vagyok, hiszen ez segít ahhoz, hogy mozgásba kerüljek. Hiszen magát a menõ szót is, egy mozgást kifejezõ szóként lehet értelmezni. De ha az ember olyan megközelítésbõl próbálja magát jellemezni, hogy menõ vagy nem menõ, szexi vagy nem szexi, inkább mondják meg mások. És én már pontosan a fennebb említett testrészeim miatt kaptam hasonló visszajelzéseket.
Egy másik dolog, amitõl úgy gondolom, hogy menõ vagyok, talán az, hogy lehet velem beszélgetni. Ez igencsak számít abban, hogy valaki menõ vagy nem menõ. Az elõbb azt mondtam, hogy a kapcsolat elsõsorban fizikai vonzódáson alapszik, viszont abban, hogy ez milyen irányba halad, hogy milyen fináléja lesz, igen fontos az, ami kijön az embernek a száján.

Mi az, amitõl menõbb lehetnél?
Talán még több sport. A napjaink egyik "betegsége", hogy a férfi kidolgozott felsõtest, deltaizom, és talán izomagy is. Én az utolsót inkább kihagynám, inkább a felsõtestre dolgoznék, viszont tegyük hozzá, hogy annál kényelmesebb vagyok, hogy abban gondolkodjak, hogy még menõbb szeretnék lenni.
Mitõl menõ egy nõ számodra?
Talán ugyanazt tudnám elmondani, amit magamra mondtam. Elsõ, ez esetben is a fizikai megjelenés, ide beletartozik öltözködés, alak, stb. Ahhoz, hogy ez tovább fejlõdjön ezek mellett szükség van a párbeszédre is, amibõl kiderül a személyiség, egyediség és miért ne, a személy érdekessége.
A jelenlegi barátnõmet az említett szempontok szerint választottam. Amikor azt mondom, hogy választottam ezt úgy kell érteni, hogy valójában udvaroltam a szó szoros értelmében, hosszú idõn keresztül. Talán õ volt az elsõ lány, aki nem dõlt be elsõre.
Úgy gondolod, hogy másképp kell egy olyan lányt kezelni, aki bemegy egy egyéjszakás kapcsolatba?
Nem, egyáltalán nem. A mi haveri társaságunkban is, a foci meg a lányok két menõ téma, és számomra egy kicsit meglepõ, amikor egy-egy lányra azt mondják, hogy hát az milyen, mert, hát mondjuk úgy, könnyebben belemegy egy kalandba. Ilyenkor azért meg lehet kérdezni, hogy milyenek vagyunk mi, fiúk, ha több lánnyal lefekszünk? Ugyanúgy mutogathatnának ránk a lányok is. Miért gondoljuk feltétlenül azt, hogy ez a férfiasságunkat jellemzi? Na én azt gondolom, hogy az a lány, aki maximálisan éli az életét, ugyanolyan, mint a fiú, aki minden pillanatot kihasznál. Semmivel sem kevesebb.
Milyen számodra egy menõ kapcsolat?
Ideális kapcsolat szerintem nincs. Azt nevezem egy jól mûködõ kapcsolatnak, amiben elsõsorban a megértés dominál. Az egymás iránti vonzódás, mind testi, mind értelmi síkon.

Batu:
A kis hibák teszik eredetivé és menõvé a nõket
Mi az amire, mondjuk úgy legbüszkébb vagy, amit szeretnél, ha tudnának rólad az emberek?
Nincs egy abszolút kiemelkedõ dolog, illetve ha van, akkor az emberfüggõ. Attól függ épp ki az, akivel beszélgetek. Az õ személyiségétõl függ az, hogy mit tart fontosnak. Ha õ mondjuk szereti a népzenét akkor fontosnak tartom elmondani magamról hogy én is eljárok táncházba ha meg utálja akkor nem kötöm az orrára ezt a dolgot. Azt hiszem, inkább elõször meghallgatom a másik felet, hogy aztán elmondhassam neki belõlem azt, amirõl aztán tudunk beszélgetni.
Menõnek tartod-e magad? És ha igen miért/ha nem, mi hiányzik?
Nem tartom magam menõnek. Mi az, hogy menõ egy ember? Talán néhányan azt hiszik, hogy "menõ" vagyok bizonyos szempontok alapján, de a saját magam szemében távol állok még attól, hogy azt mondhassam, hogy ez igen Batu, ügyes csávó vagy. Hiányzik még egy 330-as xd BMW, egy ház meg még az hogy elolvassak vagy 20 könyvet. Ja s egy leányka is kellene ennek a tetejébe.
Úgy gondolod, hogy ezek a kellékek ahhoz, hogy "menõ" légy?
Talán. Ha mindezeket elérem, akkor úgy fogom érezni, hogy teljesítettem valamit, s mindezt saját magamnak köszönhetem. A saját magam szemében azt hiszem akkor "menõ" lennék. Persze, aztán ahogy ismerem magam, megint kitûznék valami célt, amitõl még "menõbb" leszek :) . Mondjuk 5 gyerek :) .
Milyen számodra egy menõ nõ?
Intelligens. Eredeti. Önálló. Aktív. Nekem ez a menõ. Nyílván az ember elõször a "csomagolást" látja meg egy nõben, de ennyi nem elég ahhoz, hogy eldöntsem "menõ"-e vagy sem. Nagyon sokat vesztenek, akik csak ezek alapján képesek kategorizálni. A kis hibák teszik eredetivé és menõvé a nõket.
Milyen egy menõ kapcsolat?
Életemnek abban a fázisában vagyok, hogy szeretem a pörgést. A kapcsolatok területén is. Azt szeretem, ha izzik. Ha mindig van, amiért úgy érezzem: nem biztos semmi. Fontos az, hogy elhiggyem a kapcsolat nélkül én sem vagyok. Szóval szenvedély, pörgés, meg ilyenek. Ja és ahogy mondtam az elõbb, a kis hibák. Ettõl nem lesz unalmas soha. Az unalom meg tudja nálam ölni a "menõ" kapcsolatot, meg mindenkinél. A biztonság néha egyenlõ az unalommal. De lehet, hogy ez változni fog.
Szavazz a körkérdésben melyik típus tetszik neked! Lacikáé vagy Batué? Vagy egyik sem?
- ildiko@meno.ro -
Cikk küldése e-mailon » | Hozzászólások » | Nyomtatható cikk »
![]()
magdancs | 2006-05-08 09:51:03
hát én szavaztam. azért nehéz döntés volt...




