Ha hálóba kerül a labda, én képes vagyok felüvölteni, hogy sakk!

 

Igazából hétvégén.

 

 

Nem. Ötkor kelek, és ha 12-kor ágyban vagyok, akkor másnap fel tudok kelni. Az már elég, az öt óra. Azt mondják az okosok, hogy nyolc kellene, de én annyi energiát gyűjtök hétvégén, hogy utána egy hétig tudjam nyomni utána.

 

 

Nehezen. Most az utolsó néhány hetet azért viselték nehezen – én is egyébként -, mert ötkor keltem, fél hatkor táj-táj, háromnegyedkor bent voltam a munkahelyemen és este 8-9-10 körül eljöttem onnan. Gyakorlatilag, amikor elmentem otthonról, a gyerek aludt, mikor hazajöttem, a gyerek aludt. Otthon mindent Dalmának kellett csinálni.

 

Ez most véget ért, bár nem teljesen, mert egyáltalán nem vagyunk százszázalékosak, a rádiót nem úgy kezdtük, hogy mindenki tökéletes rádiós, hanem úgy kezdtük, hogy el kell indulnia. Sok baj van a technikával az elején, a rádiónak a technikai részéért is én felelek, úgyhogy biztos, hogy tízkor nem fejezem be. Úgy van, hogy befejezzük a műsort Évával, utána megbeszéljük, hogy mi lesz a következő műsorban a téma, utána hagyjuk egy kicsit érlelődni a dolgot, mert akkor tudunk igazán jól dumálni. Az a baj, hogy ha aznap reggel találjuk ki, hogy mi lesz a téma, akkor kevés az az idő, amikor az ember gondolkodhat rajta, mert azért az kell, hogy egy kicsit törjem a fejem, hogy mire gondolhatnak az emberek, mi érdekelheti őket. Nálunk nagyon fontos hogy interaktív legyen a dolog, és csak akkor tudom rávenni a hallgatókat, hogy telefonáljanak, sms-ezzenek, elmondják a véleményüket, ha adok nekik valami kapaszkodót. Abban a pillanatban, ha valami konkrét dolgot kérdek a hallgatótól, azonnal betelefonál. Ha azt mondom, nagy általánosságban, hogy beszéljen a szerelemről, akkor még Kolozsvár is túl kis város ahhoz, hogy találjak egy betelefonálót, aki elég spontán is ahhoz, hogy mondjon valami okosat.

 

 

Udvarhelyen. Bár ott mindkét rádió felvállalt közszolgálati feladatot, ez a vezetőknek volt az elvárása. Ehhez képest Kolozsváron nem ez van. Kolozsvár nem is olyan kisváros, és nem is úgy kell kielégíteni az igényeket. Legalábbis nem úgy, ahogy azt elképzeli a nagytöbbség. Nem úgy, hogy betelefonál valaki és azt kéri, hogy tegyünk Zámbó Jimmyt és mi betesszük, s nem úgy, hogy azt mondják, hogy nagyon sok kultúraszerető tőzsgyökeres kolozsvári van, s akkor mi rengeteget beszélünk a kolozsvári magyar színházról és operáról. A kereskedelmi rádióknál alapszabály, hogy minél több hallgatót meg kell szólítani. Ez a kompromisszumok világa és ez arról szól, hogy egy pici ilyen, egy pici olyan, de az a pici olyan az „olyan” legyen, tehát ha kultúráról beszélünk, akkor az egy háromperces rovat lesz, amivel hát.... úgymond kiszúrjuk a kultúraszeretők szemét, hogy itt van egy kicsi kultúra, de nem is zavarjuk el a maradék kilencven százalékot, aki nem akar a kultúráról beszélni. Mert vannak olyan dolgok, amiről nem szeretünk beszélni, de azért léteznek. Például az, hogy a magas kultúrát nem mindenkinek találták ki. Lehet hogy ez fájdalmas, de Kolozsvár sem az a színházba, operába járó társadalom, ahol több mint 2o %-a megnézne egy évadban legalább két előadást. Még akkor is sokat mondtam, szerintem.

 

 

Éppen nem vagyunk végletesen kereskedelmiek, mert abban az esetben, ha van egy 18 másodperces intró, akkor annyit kell beszélni, és nem többet. A reggeli műsor az azért jó - és a legújabb felmérések is azt mutatják, hogy az ember, amikor ébred, akkor szeretne valamit hallani, amin eltöprenghet, ami elindítja -, úgyhogy én most a kereskedelmi rádióban pont egy olyan szegmenst fogtam ki, ahol lehet dumálni, lehet pofázni. Én amúgy nagyon szeretek beszélni, ezzel nincs bajom. És mindenről megvan a véleményem, ugyanakkor nagyon kevés dologhoz értek. Lehet, hogy hülyeséget mondok, ilyenkor rögtön jönnek a betelefonálók és megcáfolnak, és az sem baj. Attól nagyon laza, mert erre én azt mondom, hogy bocs. Ez nem zavar. Biztos, hogy minden témában akad egy olyan ember, aki többet tud, mint én. Az a jó, ha közben be is telefonál.

 

 

Szerintem nincs ilyen. Van néhány téma, amiről nem szeretek beszélni. Ilyen például a foci, annyira nem értek hozzá, hogy az borzalom. Ha hálóba kerül a labda, én képes vagyok felüvölteni, hogy sakk! Vallásról nem szeretek beszélni, főleg az ilyen vallási fanatizmusról, ahhoz sem értek, persze azért nem szeretek róla beszélni. Földrajzról, történelemről meg azért nem szeretek beszélni, mert nem tudom, hogy miért kell folyamatosan ezt osztani, mikor mondjuk Kamcsatkáról tudjuk, hogy soha nem fog arrébb vándorolni, vagy legalábbis nagyon lassan, s ezt mondjuk el lehet mondani, hogy mennek ezek a lemezecskék, pármilliárd év alatt. De túl stabil. A történelem is megtörtént már, nem tudom, minek kell feszegetni, bolygatni. Az egy más dolog, hogy nagyon sokat lehet belőle tanulni. Engem a történelemből például csak a politika része érdekel.

 

 

Imádom a politikát. Nem politizálni szeretek, hanem imádom azt megfigyelni, hogy milyen módszereket használnak. Gyakorlatilag a politika lényege a tömegmanipuláció, tehát az, hogy hogyan lehet vezetni a tömegeket. Ez valamilyen szinten tudománynak is nevezhetném, de mégsem, mindenesetre nagyon érdekes számomra.

 

 

Nem. Annyit nem ér meg nekem, túl sok mindent fel kellene adnom érte. Például nem húzhatnék befűzetlen bakancsot, amit én nagyon szeretek – hogy csak egy okot említsek. - Most nagyon sarkítottam.

 

Na meg a zenéről sem szeretek beszélni.

 

 

Van bizony.

 

 

Na ezért nem szeretek a zenéről beszélni (mosoly). Falusi rock and roll!  Elneveztük valaminek, hogy legyen válaszunk erre a kérdésre. Nem behatárolhatatlan, de nem akarjuk bevallani, ha valamilyen komoly együttesnek a hatását lehet felfedezni a zenénkben.

 

 

Igen, médiabefutunk. Ennek a selejtezője volt az első színpadi megjelenésünk. Egy féléve próbálunk együtt. Volt nekem Udvarhelyen is egy amatőr bandám, de már nagyon elszoktam a színpadtól. Az egy nagyon más világ. Kétféleképpen lehet csinálni: egyik a megjátszás, a másik meg amikor jól érzed magad a színpadon. Én jól érzem magam.

Megint beleszerettem, úgyhogy most megint kezdem előlről. Szeretek dolgokat előlről kezdeni.

 

 

Nem feltétlenül.... Úgy van, hogy van néhány dolog, amit egész egyszerűen megéri elölről kezdeni. A nagy folyamatosságok azért megmaradnak. Például nem vagyok nagyon vándorlós típus. Habár nagyon sok helyen éltem és sokmindent dolgoztam, de amit szerettem, azt akkor csináltam. Például nekifogtam a sajtónak, és akkor sajtós voltam. Kihagytam most egy évet, kénytelen-kelletlen, de úgy tervezem, hogy most megint sokáig sajtós leszek. Az volt a bajom az újságírással, hogy nem lehetett igazán belőle megélni. Azt hogy így nyugodtan, jól éljen, azt nem lehetett. Most van erre egy esélyem.

 

 

Nem semmit, azt sem, nem kerestem a helyemet. Vigyáztam a gyerekemre. Másfél éves most a kislányom, Dóra Eszter. Én voltam az anya, a főállású dadus.

 

 

Hmm. Ösztönös. Amikor nem tudtam, hogy mit kell csinálni, akkor fogtam a könyvet és elolvastam. Szigorú apuka vagyok, de sikerült azt elérni, hogy van rendszer az életében, ami nekem fontos, és a könyvek szerint neki is fontos. Az van, hogy ha este fél kilenckor lefekszünk, akkor kötelező módon lefekszünk. És nyolc előtt nem kelünk föl. Így nem kell negyedórát tutyumutyu ringatni, míg elalszik, hanem ha alvás van, akkor alvás van. A gyerek tudja, hogy ha a cipőt húzom le a lábáról, akkor lefekvés jön, és már álmos is.

 

 

De igen. Egész nap emleget, és ha délután hazaugrom véletlenül, akkor egy félórára nem tudom levakarni magamról.

 

 

Igen, el is árultam már, hogy nem jó ez ... Nem azért mert nehéz ellenállni a kísértéseknek, hanem ... ezt nehéz megfogalmazni. Mert fontos részét képezte az életemnek a „nők” fejezet. Egészen idáig. Én szeretem a nőket, szerintem sokkal érdekesebbek, mint a férfiak, éppen a hisztis kirohanások miatt, változatosabbak. Az a baj, hogy a férfiak túl sok burkot húznak magukra, és megpróbálnak egy megkreált imidzzsel élni együtt. A nők is megpróbálják ugyanezt csinálni, de nekik hamarabb összeomlik ez az egész. Gyorsabban ki lehet szedni azt hogy milyenek ők valójában. Ettől szebbek amúgy. Azt hittem, hogy nagyon fogom sajnálni, hogy a nőkből nő lett, de nem. Egy darabig mártírkodtam, hogy milyen rossz lesz nekem, mert egy nő lesz az életemben, de nem. Kiderült, hogy nem olyan rossz. Sőt, egyáltalán nem rossz.

 

 

Az, hogy ő is olyan természetes. Nem tudom … olyan vagány ember. Egész egyszerűen csak úgy jól érzem magam vele. Nappal is, meg éjjel is. És el tudok mellette lazulni. Azért nekem is elég rendesen kell játszani a szerepet egész nap. Lehet, hogy olyan természetesnek tűnök, de van, ahol vissza kell fognom magam. Van olyan ember, akit ott helyben eltaposnék, de nem tehetem. Nekem is azért bizonyos játékszabályokat be kell tartanom. Amíg hazaérek. Otthon már nem.

 

 

Igen, és ez a dolga a titoknak...

 

 

Vannak dolgok, amiről jobb, ha nem beszélünk. Például a múltat nem feszegetjük. Dalma eléggé jólnevelt ahhoz, hogy még véletlenül se kérdezzen rá, mittudomén, múltbéli nőügyeimre.

 

Mondok két definíció-vázlatszerűséget. Az egyik - a többségben levők által megkreált női profil - szerintem az, aki ilyen cicababás, szoli, fittness, anyámkínja, s lehet, hogy a szellemi potenciálja egyenlő egy marék szárított lepkével, csak kurva jól néz ki, ez a lényeg. Szerintem meg a menő nő az, aki egész egyszerűen csak laza. Tehát tud olyan lenni, amilyen. Tudom, hogy sokat használom azt a szót, hogy természetes, de ez a kulcsa mindennek. Tehát ha valami művel találkozom, az úgy eleve taszít engem. Az a nő, aki nem tud felszabadultan röhögni – akár – mint például ezek a mű cicababák... az nem menő. Ezt jól le lehet mérni. Ha nyakát hátracsapva tud röhögni, ott nagy baj nem lehet. Meg a menő nő az természetesen mosolygós, jókedvű, teljesen mindegy, hogy mit csinál, de úgy érzi, megtalálta a helyét, akkor ő a menő nő. Ja, és olyan partnert választ magának, aki talál hozzá. De ez sajnos általában nem így van. Sajnos a menő nők mellett általában egy tutyimutyi bácsi van. Nem tudom, miért, de rengeteg ilyen példát láttam, és nagyon bosszant. Van egy „tökös” leányka, s erre mellette van egy nyámnyila. Ja és a kategóriába beletartozik, hogy nem akar minden körülmények között ő lenni felül, tehát nem akar mindenkit leigázni, csak úgy jó neki, és nem neki kell feltétlenül vezetni a világot. Tudná amúgy, de nem ragaszkodik hozzá.