Körkérdés
Szoktál újévi fogadalmakat tenni?
Úgy érzem, hogy ez az, amire születtem
Mindig is tudta, hogy énekes szeretne lenni. A kolozsvári Református Kollégium híres kórusában tenor volt négy évig, ennek ellenére a Konzervatóriumba való felvételire basszus-baritonként jelentkezik. Egyetemi évei nem a szokásos ellazulást, hanem emberfeletti munkát jelentettek. Első éves korában felfigyel rá a világszerte ismert díva: Mariana Nicolesco, azóta folyamatosan együttdolgoznak, gyakran éjszakákba nyúlóan is. Munkájának gyümölcse kezd beérni: 23 éves korában számos verseny díjazottja, elmondható róla, hogy annyit élt, vagy inkább annyit énekelt, mint más 50 éves korában. Barátai nem értik, hogy tudja élete nagy részét munkájának szentelni, Nagy Zoltán szerint azonban ez egyáltalán nem meglepő, hiszen úgy gondolja, a művészet egy létforma.
...Bővebben »
Senki nem szereti a zsákbamacskát
Melyik az a hely, ahol egyidőben strandolhatunk vagy bulizhatunk, filmkultúránkat gazdagíthatjuk vagy a bungee jumping őrületének hódolhatunk, bepótolhatjuk valamelyest az elmúlt színházévad hiányosságait, vagy a már tíz éve nem látott cserkésztársunkkal feleleveníthetjük az egykori portyázások már-már elhalványuló élményeit. Ez az a hely, ahová nagynéninket ugyanúgy elvihetjük, mint az emberek nagy részét korlátolt maradinak tekintő, ki tudja hányadik dackorszakát élő tinédzser húgunkat, és garantáltan mindenki megtalálja a számára megfelelő szórakozást, vagy a zenei ízlésének megfelelő zenekart. Aki Ibizara tippelt, az óriásit tévedett, aki viszont a Félszigetre, annak különdíj jár zseniális intuíciójáért. És, hogy pontosabban miről is szól a július 25-29. között immár ötödik alkalommal zajló nagyszabású rendezvény, arról Szepessy Szabolcs, a Félsziget főszervezője számol be.
...Bővebben »
A színpadon oldódom fel a legjobban
Leginkább egy filmszínészhez hasonlít, de élete a színház. Nem szereti, ha beskatulyázzák, fél az egyoldalúságtól, ezért új kihívásokat keres. Annak ellenére, hogy Sepsiszentgyörgy talán már kicsi neki, egyelőre nem szerződne egy nagyvárosi társulathoz. Olykor családra vágyik, de hisz abban, hogy színház és család egyaránt maximális odaadást igényel. Belülről pedig úgy érzi, hogy még egy ideig a színház hívó hangját kell követnie. Ő Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház művésze.
...Bővebben »
Mi megmondjuk, ki hol nyaral az idén
Milyen nyári kikapcsolódást enged meg zsebünk és időnk? Hazai vagy külföldi egzotikumokat próbálunk felfedezni, vagy maradunk a jól ismert, bevált helyeknél? Mit keresünk nyaralásunkban a passzív kikapcsolódást, vagy a kalandot? Vagy netalán az idén nem nyaralunk, ehelyett majd inkább egy kis nyugis őszi-téli ellazulást választunk? Hogy mindezt eldöntsük, arra már csak nagyon kevés időnk van, de egy-két jó tippet talán ellophatunk a Menő néhány sztárjától. ...Bővebben »
Augusztusi hanggyűjtemény: Florian Pittiş, nonna és Michele
Basta, Michele, basta!!! Ma per che? Basta, ti prego, basta. Micheleeeeee!
...Bővebben »
Köszönési traumák
Mert nekünk sehogy sem jó
Pár éve már annak, hogy a piaci asztalok között szédelegtem, amikor egy árujától szabadulni óhajtó kendős nénike "mit tetszik kérni" megszólítással próbált segíteni. Kezdenek tisztelni, uborka-paradicsom-paprika halmokat pénzzé változtató komoly vásárlónak tekinteni, gondoltam magamban, és még örültem is a "mitkérszkislány"-t követő hirtelen váltásnak.
...Bővebben »
Megtaláltam azt, ami örömet jelent számomra
Nap, hold, csillagok, mágikus tűzkörök – mintha az ősmagyar hitvilág szimbólumai elevenednének meg a szemeink előtt. De Afrika ősi istenei is ugyanúgy visszaköszönnek ránk a színesen kavargó geometriai alakzatokból. Nem hajdani sámánkellékekre bukkantak a néprajzkutatók, és nem is Egyiptom barlangrajzai kerültek napfényre...mindezek Szabó Mária munkáinak nem mindennapi dekoratív elemei. A Temesváron élő fiatal képzőművész alkotásainak ősien-új mintáiból és színeiből sugárzó életerő árad.
...Bővebben »
Próbáltam kikerülni a sorsomat, de nem lehetett
Az elmúlt években több olyan karmester végzett a kolozsvári Zeneakadémián, akik, szakemberek szerint, mind Kolozsváron, mind Erdélyben biztosítani tudják az operát, szimfonikus zenét vezénylő, magyar karmesterek jövőjét. Ezek közül kiemelkedően szép pályának indul a Jankó Zsolté, akinek bemutatkozásai jelezték, hogy nem akármilyen minőségi karmesterről van szó: érzékenységével, pontosságával, líraiságával, a zenével szemben semmilyen kompromisszumot meg nem engedő hozzáállásával, a maximumot kívánja kihozni a zenekarból. A nagyváradi Filharmónia állandó, és a kolozsvári Magyar Opera vendégkarmestere zene iránti alázatával mindent elér, amit a partitúrából meg akar szólaltatni. Halk szavú, csendes, mégis mindenki hallgatja, minden úgy szól, ahogy ő akarja.
...Bővebben »








