Fuvallat

Megérintett. Nem hirtelen, hanem hosszú napokon, hónapokon át becézgetett, szoktatott közelsége gondolatához. Megpróbálta elhitetni, hogy a világ, az én világom legszelídebb fuvallata: szeretetet, szerelmet, melegséget, védelmet hoz nekem. Nem szélvész ő, mindent elsöprő, pusztulást és fájdalmat maga mögött hagyó orkán, hanem lágyan simogató, időt megállító, és szenvedéllyé alakító zefír.

Elhittem neki. Amikor tétován hozzáért karomhoz, megremegtem, amikor szépen metszett ujjait arcom bőrén megpihentetette néhány pillanatig, majd lassan továbbhúzta, megborzongtam, mikor átölelt, a világ telepedett körém. Hónapokon át, nap mint nap közelebb jött, és én közelebb engedtem. Nem tolakodott, nem erőltetett semmit, csak megérintett: finoman ívelt kezével vagy csupán homályosan rekedtes hangjával. Lassan elhittem azt, hogy minden olyan nap, amikor csak ezt engedem, tulajdonképpen egy rablás, egy megfosztás, egy tagadás, egy tiltás. Megtiltom azt, hogy teljes lényével szeressen, megtagadom azt, hogy minden, nem egymás mellett töltött pillanat a csendes, de esztelen vágyakozásé legyen, megfosztom testem attól, hogy ujjai végigszántsák, kirabolom életemből, életünkből az egymásra találás legparányibb csíráját is.
És én sem rabolni, sem megfosztani, sem tagadni, sem tiltani nem akartam többé.
Hagytam hát, hogy a fuvallat ne csak megérintsen, hanem egészen behálózzon és maga mellett tartson. Attól kezdve minden pillanatomat nekiajándékoztam, minden mozdulatomban benne volt ő is, minden gondolatom egy-egy apró sarkát lecsípte, minden mosolyom, ha nem is volt ott, egy kicsit neki szólt. Hittem azt, hogy kimondatlanul ő is így van ezzel, ott vagyok elalvásaiban, ébredéseiben, étkezéseiben, fogmosásaiban, zuhanyozásaiban, öltözéseiben, vetkőzéseiben, beszélgetéseiben, tévénézéseiben. Ezt erősítették mozdulatai, amikor mellettem volt, erről tanúskodtak távolról érkező legegyszerűbb gesztusai is. És ezek folyamatosan érkeztek, de nem sokáig, hirtelen ritkulni, gyengülni kezdtek, és egyre hétköznapibbá váltak. Egyre halkult, távolodott ő is, míg teljesen megsemmisült. Ha azt hittem, hogy minden sejtjével arra vágyik, hogy maga mellett tartson, tévedtem. Ha azt hittem, hogy tétovasága a világot gyökereiből is kifordító, makulátlan érzelmeknek szab gátat, csak a zsilipet kell kinyitni, hát megint tévedtem. Minden elméletem, minden, hosszú hónapon át megszületett gondolatom semmisnek bizonyult.
Kudarcom felszaggatta gyomromat, és megcsomózta torkomat, kíméletlenül legyalulta nem létező felesleges kilóimat, kitörölt minden más gondolatot agyamból; ébredéseim szabályozóivá a lehunyt szemhéjam alól előbukkanó, és arcomon tehetetlenül végigpörgő sós cseppek váltak.
A kétely darálja apróra napjaim, összeszűkült bensőm mindent tagad: táplálékot, nyugalmat. Persze, apránként ez is kihal, múlttá válik. Semmi nem marad belőle, csupán annyi, hogy egyszer egy fuvallat elindult kedvesen felém.