Kis szappantörténet

Liebig, a nagy német kémikus mondása szerint, valamely nép kulturájának legbiztosabb mértéke a szappanfogyasztás nagysága.
Hangzatos mondás, csakhogy nem egészen igaz. Számos ősi kultúrát ismerünk, melyben nem használták a szappant, de ismerték a fürdést.

A görögök és rómaiak fürdőikben  szappan helyett bizonyos földfajtákat, alkálitartalmú anyagokat használtak; ezt illatosították is.   Ez lehetett a toalettszappan anyja, bár már babiloni agyagváza feliratok tanúsítják, hogy i. e. 2800-ban ismert volt a szappan készítése, Pompei feltárásánál pedig egy egész szappangyár is felfedezésre került, a láva alatt pedig a régészek a mai szappannal tökéletesen rokon szert találtak.

A ruhát legtöbbször csak „folyóvízben” mosták, patakokban vagy folyók partján (ilyet még ma is láthatunk hegyvidéki falvakban); sulykolással távolították el a szennyeződést, majd a füvön szárították. Nauszikaa, a phaiák királylány éppen ruhát mos társnőivel a tengerparton, amikor rátalál Odüsszeuszra.

Már az ókorban is tisztították azonban a ruhát vegyszeres úton. Az ún. „derítőföld” vagy „kallóföld” magába veszi a gyapjúból a zsírt, a lúgok a zsírral pedig oldható vegyületeket alkotnak. A fahamuból készült lúgot évezredekig használták ruha mosására. Ismerték a habzó anyagot tartalmazó szappangyökeret is.

Az idősebb Plinius szerint szappant vagyis sapo-t először a gallok és a germánok készítettek, de nem tisztálkodásra, hanem a hajuk szőkítésére. A mai értelemben vett szappan első biztos említése 385-ből származik. 800 táján már általánosan elterjedt a szappanfőzés. Faggyút és hamuzsírt főztek össze nagy üstökben. A kenőszappant a 12. század óta ismerik.
A faggyúból főzött szappanok nem voltak kellemes illatúak. A kemény toalettszappant az arabok találták fel, olívaolajból és fahamu lúgjából készítették. Illatosították is, de ezt az import luxuscikket csak a jómódú emberek tudták megvásárolni.

A középkori szappan kicsi és kerek volt. Mindenféle gyógynövényeket kevertek bele, így aztán a színe barna volt. Nedves állapotban könnyen kicsúszott a kézbôl és habzásban erősen visszafogott természetű volt.

A múlt században terjedt el jobban a növényolajból készült szappan. Nagyüzemi gyártása William H. Lever nevéhez fűződik. Nemcsak kellemesebb illatú és jobban habzik, mint a faggyúszappan, hanem olcsóbb is, különösen ha melléktermékét, a glicerint nem hagyják benne, hanem só hozzáadásával kicsapatják belőle. A glicerin a robbanóanyagok gyártásának fontos alapanyaga. Ebből – és nem a nagy szappanfogyasztásból - lett az élelmes Mr. Lever néhány év alatt milliomos.

 A 17. századtól jegyzik Európában a szappangyártást, mint iparágat, bár a mai modern szappankészítés csak az 1800-as években alakult ki és Michel Eugene Chevreul, francia vegyész nevével fémjelzik. Egészen 1916-ig nem is változott a szappan vegytana, amikor is elkészült az első szintetikus mosószer.

-meno@meno.ro-