Körkérdés
Szoktál újévi fogadalmakat tenni?
Mit és mennyit mozogjon a gyermek?
2006-07-10 11:48:54
A mozgás, a fizikai aktivitás elengedhetetlen az egészséghez. A gyermekek általában szeretnek mozogni, szívesen vesznek részt mozgást igénylő játékokban és sportban.
Legalábbis így volt ez, mióta világ a világ, mostanában azonban - az egyre több túlsúlyos gyermek korában - már nem is olyan könnyű elvonni a gyerekeket a tv vagy a számítógép elől, rábírva őket egy kis mozgásra.
Minimum napi két óra intenzív mozgás és torna szükséges ahhoz, hogy egy kisgyerek csontozata és izomrendszere rendesen fejlődjék - derült ki a finn Egészségügyi Minisztérium felkérésére készített tanulmányból. A szabályos fejlődés alapkövetelménye az is, hogy a gyerek a lehető legváltozatosabb mozgásfajtákat végezze - másszon fára, ússzon, fusson, korcsolyázzon, ugráljon, mert így az összes izomköteget megmozgatja. A tanulmány készítői szerint az ülő életmód többnyire nem a gyerek lustaságából fakad, hiszen a kicsiknek óriási igénye van arra, hogy mozogjanak, hanem a szülők és nevelők hibája, akik megakadályozzák ebben. A mozgás hiánya ugyanakkor komoly betegségek kialakulásághoz vezethet: a felnőttkori csontritkulás, cukorbetegség és elhízás egyik fő oka ez.
A játék okozta öröm és a fesztelen tanulás lehetõvé teszi a kisgyermekek számára, hogy játékosan és önként ismerjék meg magukat, környezetüket. Kitárul a belsõ és külsõ világ a mozgásos tanulás során, ahol fontos a szereknek a felhívó jellege, sokfélesége. A vonzó eszköz felkelti a játékkedvet, kíváncsiságot, aktív felderítésre ösztönöz. A gyermek felfedezi az újat, a számára érdekeset. A mozgás és a játék közben fejlõdik figyelme, logikus gondolkodása, problémamegoldó képessége, szociális beilleszkedéshez szükséges képessége, így elõsegítve a boldog és kiegyensúlyoztott gyermekkort.
Mikor mit?
A gyerekek szeretik a kirándulást, a biciklitúrát, az úszást, a síelést. Ha kicsi koruktól megszokják, hogy legalább minden második hétvégén együtt mozog a család, maguk is ilyen programokat fognak szervezni. Eleinte barátokkal, késõbb pedig saját családjukkal.
Lányoknál - kezdetben - a torna a legideálisabb. Formálja az alakot, széppé teszi a mozgást. Ideális sportág az úszás, mert kortalan. Minden korosztály talál benne sikerélményt is. A gyerek élvezi a vizet, és hogy át tudja úszni a medencét. A felnõtt önmagát gyõzi le egy nagyobb távnál, kamaszoknak remek program az uszoda. A szervezetet, az ízületeket sem terheli meg, ezért bárki űzheti.
A fiúk kedvelik a küzdõsportokat. Ha jó az edző, az agresszív és a visszahúzódó gyerekeknek is hasznos. Levezethetik a fölösleges energiájukat, összemérhetik erejüket. Már hatéves korban el lehet kezdeni.
A kiskamaszok sportja az atlétika, az evezés. Ez a korosztály szeret egyedül gyõzni. A nagyobbak sem kedvelik a vereséget, de csapatban még azt is könnyebb elviselni. Ezért ajánljuk minden gyereknek a labdajátékokat, ügyesednek, alkalmazkodnak a többiekhez, közben önfeledten játszanak.
-meno@meno.ro-




