A szülésről csupaszon

Szülésről hallottunk már személyes élményeket, anyánk mondta, hogy az egy olyan fájdalom, amit még soha nem éreztünk, sustorogtak már barátnőink komplikációkról, az orvosok fölöttébb szükséges voltáról, az érzéstelenítésről, a gátmetszésről, a szülést azonban valamilyen oknál fogva, ritkán részletezi a nők többsége. Pedig szülés előtt minden kismama ezt keresi.  Az első szülés-élményünk a Kincső babanaplójából van.  

Kincső születése

Kincső az október 21.-e helyett az október 22.-t választotta születési időpontként. Délután még Eniékkel hallgattuk a vitát egy zsidó nő számomra értelmezhetetlen versei fölött. Este séta, beszélgetés Enivel. Nagyon örültem, hogy itt van.

Így hát még a nyákdugót is látta. Minden rendben volt. Aztán éjjel fél 2 tájékán arra ébredtem, hogy egy kicsit másfajta érzések lesznek úrrá rajtam. Rövid ideig tartottak, nem voltak elviselhetetlenül fájdalmasak, de 10-15 percenként jelentkeztek. Figyeltem egy óráig őket, míg rájöttem, hogy székelnem kell és lassan 5 percenként jönnek ezek a fájások, görcsök. Olyankor megmeredtem, éreztem, hogy nem tudok mozdulni, de nem voltak annyira intenzívek, hogy határozottan tudjam, hogy ezek azok.

Próbáltam felhívni Leventét, a Dokit, mert tudtam, hogy Ő ügyeletes, de nem vette fel a telefonját, így nem tudtam megbeszélni vele, hogy menni kell vagy sem. Egy jó fél óra téblábolás után és hármasban való tanakodás után Gyuszival úgy döntöttünk, hogy megyünk. Eni is mondta, hogy „látszik rajtam a változás”, úgyhogy el is hittem, hogy ez már komoly lehet és akkor jobb menni. Legrosszabb esetben majd nevetve hazaküldenek, hogy ez még semmi.

A taxiba nagyokat szuszogtam, még megálltunk egy benzinkútnál vizet venni, tehát fél 5-re értünk a korházba. A kapunál kérdezték, hogy mit akarok, mondtam, hogy „azt hiszem szülni jöttem”, és ezzel a kulcsszóval feltétel nélkül be is engedtek. Felvették az adataimat és megvizsgáltak, mire azt vettem észre, hogy senki sem küld haza, hanem elkezdenek “bekészíteni”. Nagyon jól esett, hogy nem kellett borotválni a fanszőrzetemet, mert azt már Gyuszi otthon megtette, a beöntést azonban senki nem úszhatja meg. Én állítottam, hogy otthon már volt székletem, de nem foglalkoztak velem. Én meg azt hittem ez teljesen fölösleges, de pár perc múlva kiderült, hogy nem.

Ezt követően bejöhetett Gyuszi is. Ő is beöltözött. Nagyon szexis volt zöldben. Tudom, hogy megdicsértem két fájás között, hogy tetszik nekem. Ő is hozott papucsot, meg Eni tett neki szendvicset, de nem nagyon volt alkalma enni.

Levente (a Doki) is megvizsgált, de még csak egy ujjnyi volt a méhszáj. Ezen a hajnalon minden doki, aki arra járt megvizsgált. Orvosi tanácsra, bár rajtam volt CTG, infúzió és méhösszehúzódást mérő eszköz nem maradtam ágyban. Felkeltem, jártam, álltam az ágy mellett. Egy kicsit megkötözve éreztem magam, de nem bántam, csak annak örültem, hogy Gyuszi ott van velem és a nyakába kapaszkodva, nagyokat szuszogva, gyorsan túl lehetek egy erős méhösszehúzódáson. Nagyon szerettem volna tudni, még hány van hátra és még fokozódik-e az intenzitása a fájdalomnak.

Lassan egy–két órája vajúdtam, a fájások egyre erősödtek és gyakoribbá váltak, és én csak lassan tágultam. Én is éreztem, hogy nagyon görcsös mindenem. A lábam, a hüvelyem, a méhszájam, egyszerűen kételkedni kezdtem abban, hogy el fogom tudni lazítani magam.

Sok függőleges testtartással, de lassan közeledtünk a 2 ujjnyi méhszájhoz. Mindenki szurkolt, úgy éreztem. Értem ez alatt magunkat, Leventét és egy nagyon kedves szülésznőt. Közben persze volt zuhanyozás az elején és elrendeztük a dolgainkat a szekrénybe. Bekapcsoltuk a zenét és kezdett otthonossá válni ez a zöld, egy ágyas, nagyon barátságos szülőszoba.

Még magamnál voltam és próbáltam uralni a helyzetet, de már biztosan nem tudtam volna sem Unót, sem Connect 4-t játszani, pedig ezeket biztonság kedvéért elvittük magunkkal, hogy nehogy véletlenül unatkozzunk

Levente így ekkortájt ült le a székre, ami a sarokban volt és kezdett el az EDA-ról beszélni, hogy mindjárt lehet kérni, bla-bla-bla… Én csak arra emlékszem, hogy Gyuszi válaszolt, hogy én inkább ragaszkodnék ahhoz, hogy minél természetesebb legyen a szülés. Én két fájás között kérdeztem a negatív hatásokról, a fejfájásról utána, meg a bénulást is említette valaki, meg a különbséget a fájdalomcsillapító injekció és az eda között. És megkérdeztem, hogy még milyen hosszan kell ezt kibírni, és hogy aktív lehetek-e majd a kitolásnál? Végül már majdnem nem is érdekeltek a válaszok, vagy már tudtam a választ a feltett kérdésemre, csak éreztem, hogy már nem bírom soká a szenvedést, ami egyre fokozódott.

Közben volt egy félig sikerült burokrepesztés, mivel Kincsőnek nagyon közel volt a feje. Folyt belőlem a magzatvíz, de amikor a főorvos megvizsgált és úgy döntött, hogy könnyit a névrokonán, akkor ömlött, szinte lőtt belőlem a magzatvíz. Ami számomra furcsa volt, hogy rózsaszín volt, holott mindenki egy áttetsző folyadékról beszélt. Valószínű, hogy az ellenőrizgetések, a mesterséges burokrepesztés miatt volt véres.

Olyan 7-8 körül megkaptam az Eda-t, az epidurális érzéstelenítést és attól kezdve teljesen másak lettek az érzések Már nem azt a szaggató méh-összehúzódási fájdalmat éreztem, hanem nagyon erős székelési ingerek jöttek rám. Ezt mindenki jó jelnek tulajdonította. Jól tágultam és sokkal relaxáltabbnak éreztem én is magam. Nekem ez a “koktél” bevált!

Kincső fejecskéje még lejjebb kellett jöjjön ahhoz, hogy a kitolási szakasz elkezdődjön. Addig is a fájások közti idő, vagyis a székelési ingerek közti idő alatt gyakorolnunk kellett, hogyan kell majd tolni, amikor már jön a baba. Becsukott száj, becsukott szem és erőlködve nyomsz a hasizmaidat (ami még maradt belőlük) használva a gyermek előrepréseléséhez. Ezeket állva vagy az ágy mellett guggolva gyakoroltuk.

A két inger között volt néha egy kicsi szünet, de a szülésznő azzal biztatott, ha már a két fájdalom inger között is székelési ingert érzek, akkor lesz a Kincső olyan közel, hogy kezdődhet a kitolás.

Amikor már állandó jelleggel székelnem kellett mindenki olyan aktív lett. Elkezdték az átalakításokat a kitoláshoz? Rendszeresen ellenőrizték, hogy hol tartunk, mondták még álljak 3 fájdalom közötti időt. Közben rendezgették a szerszámokat és az ágyat. Fel kellett feküdjek, a lábaim is felkerültek és valami más elkezdődött. Toltunk, nyomtunk együtt 2-3-at, majd pihentünk. Gyuszi segített szuszogni, pihegni, és minél tovább tolni. Levente a másik oldalt a Kincső lábát támasztotta meg fentről, amikor pihentem, hogy ne csússzon vissza. A szülésnő meg mintha lentről várta volna, hogy Kincső kipottyanjon, valamint azt éreztem, hogy a gátamon húzza jobbra, balra az ujjait. Nem fájt, csak érződött, hogy segít a gátnak tágulni.

Már többször megvolt ez a tolás (szerintem, úgy 7-10-szer), de lehet többször is, már éreztem, hogy szétszakadok, hogy itt kell lennie a Kincső fejének, de még nem volt. Ekkor a szakik pihenést parancsoltak, mert elmúlt a fájdalom közti periódus és elmagyarázták, hogy amikor újra érzem az ingert, akkor kell majd csak nagyon nyomni, addig csak felszínesen lehet aprókat szuszogni.

Emlékszem volt úgy, hogy kiszakadt belőlem egy kiáltás, de csitítottak, hogy csak nyugodtan, nem kell kiabálni, ne pazaroljam fölöslegesen arra az energiáimat. És ekkor újra éreztem, hogy lassan hatalmasodik el rajtam az érzés, hogy tolnom kell, még egy kicsit visszafogtam magam, majd szívtam egy levegőt és próbáltam tolni, de nem volt elég erős, ezért újra próbálkoztunk. Mindenki beszívta a levegőt, és nagyon hosszan nyomtam, már azt hittem nincs is levegő bennem, de még nyomtam. Nem is tudom, hogy ez egyszer volt, vagy 2-szer, 3-szor de egyszercsak valami erős nyomást éreztem, ami pillanatok alatt megszűnt és akkor már emelték is a magasba Kincsőt és tették a hasamra.

Még én magam is meglepődtem, és hangos örömujjongással szerettem volna üdvözölni, de hamar ráébredtem, hogy milyen sokkoló ez a világ a számára. A hangommal arra intettem mindenkit, hogy halkan beszéljünk és rögtön eltakartam a szemét, mert erős volt a fény. Levente lekapcsolta a lámpát, amiért nagyon hálás vagyok. Jó csapat munka volt, a körülöttem lévő emberek segítettek. Köszönöm.

Meg is nyugodott Kincső, aki nagy örömünkre megérkezett hozzánk a csillagokból. Nagyon szépnek láttam őt már az első pillanatban, nagyon örültem a találkozásnak.

És itt egy új fejezet kezdődik. Egy pár fénykép után Gyuszi elvágta teljesen átszellemült arccal a köldökzsinórt. Amire én is magamhoz tértem, hogy ezt a pillanatot fényképezzem, már nem értem el a fényképezőgépet és csak élveztem a helyzetet. Határozottan emlékszem a Gyuszi arcára. Nem tudtam, hogy sírni fog-e vagy sem, de látszott az arcán az ihletődés és a büszkeség. Én is nagyon büszke és boldog voltam. Láttam, hogy egy angyal érkezett az életünkbe, egy új kicsi lény, akire már régen vártunk.



Meséld el Te is a szülés élményét "csupaszon"!